Utazás Covid idején 29. - szept. 7.

Vigyük Levit az oviba! Lelkesedés teljes hőfokon. DE ... otthon maradt volna, ha a kistesó nem gondol rá, a táskája...; hozzuk haza Levit! DE ... Ne maradjon ott a babakocsija,legyen nálam süti, legyen víz a kulacsában, a táskájában legyenek benne a dolgai, és bár piros ruhás, de a kék soron van a cipője.

Buszozás: ne feledjük felszálláskor és leszálláskor is lecsippantani a bérletet! Mindamellett, hogy egy tökéletesen működő rendszer, azért engem még az idegbajba kerget, hogy folyamatosan a kezem ügyében legyen a kártya, hogy se beszálláskor, se leszálláskor ne duguljon miattam a busz. De hát miről is beszélek, egyszer sem volt tömeg a buszon. Igazából már a megálló előtt szabadra vált a készülék, le lehet csippantani a kártyát, mire megáll, már csak a lábam elé kell nézzek. Ráadásul a sofőr még azt is engedi leszállni, aki az ajtók csukódása után eszmél,hogy itt akart volna leszállni. Nálunk minimum elvinne a következő megállóig. Mint ahogy tetszik az is, hogy le kell inteni a buszt, mert ha senki nem jelez és nincs leszálló, akkor simán megy tovább. Ami nem jó és némi helyismeretet igényel (vagy egy nyomorult újabb appot a telefonon – amin mondjuk van helyi internet -), hogy a buszokon nincs feltüntetve a megállók sora, úgyhogy lesni kell, mennyire ismerős a környék. A buszokon egyébként kérik, hogy ne telefonáljon és ne beszélgessen senki. A vírus miatt, persze. Mint ahogy a bevásárló központokban halk, diszkrét zene szól, mert ha túl akarnák kiabálni, a hangosabb beszédnél több mikro részecske hagyja el az illető torkát. Tehát csak halkan. A maszk mindenhol kötelező, de ha leültél és kihoztak egy pohár vizet, akkor leveheted.

A Botanikus kertbe mentünk Leiával. Elképesztő párás volt a levegő. Beültünk egy frissítőre, addig Leia szopott valamennyit, utána még körberohantunk az orchidea részen és futás a kijáratig... a buszmegállóban kapott el az eső. Egy csomó mindent nem láttunk, mert futás volt. 4 éve jobb program volt, na. De mivel ide még úgyis visszajövünk, hiszen közel van, ez nem akkora tragédia.

Levi örült nekem az oviban, de az apjának igazán. A nagypapának fogta az ujját hazáig. A kölyök amúgy erősen hajlamos a hisztire. Én azt mondom, nagy manipulátor, mert pontosan tisztában van vele, hogy célt fog érni az akarata, ha egy kicsit kiereszti a hangját.

De kicsi hugocskája se piskóta. Este Sharonnak programja volt, én fektettem le Leiát. Megizzasztott. Üvöltött, enni akart, pedig már benne volt a napi adag. De aztán elaludt. Igaz, addigra a derekam már leszakadt, mire a majd 7 kilós kis habtestét elringattam. Erre még élénken emlékszem, hogy a pici gyerekek valami extra szenzorral vannak ellátva, amivel pontosan tudják, hogy a mama vagy a papa nincs a közelben, és olyankor aztán kifordulnak önmagukból.

Gyerekkel pedig végre egy igazán jót beszélgettünk. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy Mikor múlt el a wow érzés?, meglepő választ adott. Sose volt, azért laknak itt, mert tetszett és ez nem is csoda, hiszen sokat fizetnek érte, hogy ilyen szép környezetben legyenek. Fájóan realista.

Utazás Covid idején 28. - szeptember 6. hétfő

Ma elkísérjük a kicsit a bölcsibe, amit itt pre-schoolnak hívnak, így  otthon iskolaként is beszélnek róla. Már ott vagyok a gépben, hogy akár nekem is kiadhatják a kicsit, de azért persze biztos, ami biztos, az apja is ott van velünk. Ettől függetlenül szívesen megy és örömmel jön. Imádom, hogy ilyen kis kiegyensúlyozott. Pedig már a liftben találkoztunk kis egyenruhás síró babával, aki nem akart még otthonról sem elindulni, aztán odabent is olyannal, aki nem akarta a mama kezét elengedni. Őket láthatóan nem is érti.

Szóval, elkísértük. Szinte a ház elől indulnak a buszok, amik aztán az épület előtt állnak meg. Könnyű odáig eljutni, bár ehhez előbb egy sofőr némi jóindulatára volt szükség. Szingapúrban ugyanis mostanra, éppen a Covid miatt, nem nagyon kedvelik a készpénzt. Mindenféle alkalmatossággal lehet csippantani, órával, kis kütyüvel, nagy telefonnal... lényeg, hogy érintkezés nélkül. Számomra agybaj a köbön. Az ovi egy Raffles Town Center nevű gyönyörű épületben van. A hátsó portán kell bemenni, ahol egyébként az árut szállítják, onnan lifttel felmenni. Belépés előtt cipő lekap. Gyerek + 1 fő mehet be, mert nagyon pici az előtér. Gyerekcipő lekap, gyerek vizsgálat, hőmérséklet, torok nézés, illetve egy csippantós szerkezetnél „bélyegezni”, hogy bent van. A vizsgálat során a torkot nézik uv-fényben, a tenyereket, talpakat. Apró hólyagokat keresnek, bárányhimlő nyomait keresve. Kilépéskor megint csippantani. Azt pedig egy ott dolgozó ellenőrzi, hogy rajta vagy-e a listán, akinek odaadhatják. Levi láthatóan ismeri a rutint, nem is tiltakozik, jókedvűen fut a csoportszobához. Az óvónők kedvesek, a nevén szólítják, örömmel üdvözlik. Általános vélemény, hogy nagyon kedves kisgyerek. Büszke nagymama nézi párás szemekkel, ahogy eltűnik a csöpp gyerek az egyik csoportszobában. Több szoba van, de ez nem a csoportoktól, hanem a foglalkozásoktól függ, hogy éppen melyikben vannak. Van egy hátizsákja, amiben a törülközője, váltás ruhája, pelus, ebéd utáni alváshoz tej van és persze az ivós termosza. Erre figyelni kell a nap végén is, hogy a dolgai benne legyenek. Hétvégén még egy zsákot hoz haza, abban van a benti takarója is. Mindenen az „iskola” logója, minden piros, még a holmija is boldogságtól repes.

Utána az immigrations office-ba megyünk a pecsétért. Csak mondom, hogy itt még az sem mindegy, milyen oltást kaptunk. Ha nem Pfizer lenne, egy csomó helyre be sem mehetnénk. Az EU-s igazoláson szereplő Comirnaty-tól mindig fennakad a szemük, de Sharon gyorsan rámutat a lényegre,hogy a Bayer cég terméke és Pfizer. Kár, hogy nem ezt írják élből arra a nyavalyás papírra, ami amúgyis kevés önmagában. Tibi szerint az összes WHO által elfogadott oltást el kell fogaDNIUK. Amilyen háklisak, nem vagyok biztos benne, jó, hogy a mienk legalább a leginkább elfogadott, mivel itt is ezzel oltanak. Az ügyintézők többnyire muszlim fejkendős lányok, asszonyok, a vezetőbb pozíciókban kínai férfiak. De ugyanezt figyeltük meg a reptéren is. Az egészségügyisek viszont többnyire mind kínai szingapúriak. Nagyon kedvesek és segítőkészek. Persze itt is van ember arra, hogy spricceljen kettőt a kezedre, mielőtt tovább haladnál. Talán 10 percig tart a két matrica beszerezése, amit az útlevelünk hátsó belső oldalára ragasztanak. Ezzel már bárhova bemehetünk. Viszont egészen addig meg kell őrizni, amíg odahaza le nem száll velünk a repülő.

Nyilvánvalóan nem használt a két hét „pihenés”, mert a kicsikkel való nap úgy leszív minket estére, hogy azt sem tudjuk, merre dőljünk. Erőnlétünk semmi. Nem túl vigasztaló, hogy a gyerekeknek se sokkal több. Levihez fel kell kelni éjjel és ez alaposan igénybe veszi őket. Valahogy itt is melegebb lett, mint amire emlékeztem. A napok rendre 31-32 fokosak, de hőérzetként 38-at tüntetnek fel, és ebben lehet is valami, hiszen a páratartalom is 80 % körüli. Ma este is villámlott, de lefekvésig végül az eső nem érkezett meg.

A hivataltól elsétáltunk a közeli Robin streethez, ahova majd költöznek a gyerekek. Ebben a házban már három éve bérlik a lakást, teljesen elégedettek vele és a kiszolgáló létesítményekkel, de két gyerek mellett már egyre szűkösebb a maga 3 hálószobájával. Mint már írtam, ebből kettő olyan pici, hogy nálunk max. félszobának hívnak, én simán csak lyuknak. A tulajdonos a meghosszabbított időre sem emelt árat, ez már mindenképpen aktuális lenne, tehát itt az ideje a továbblépésnek. Kézenfekvő lenne itt a telepen választani másik lakást, nyilván a jelenlegi borsos árnál is drágábban, de ha már adott egy saját ház lehetősége, akkor élnek is vele. A jelenlegi bérlője a háznak februárban útilaput kap (nyilván szólnak majd előre nekik), mert utána felújítás következik és ha kész, oda költözik a kis család. Egy köpésre az ovitól. És egy jóval nagyobb köpésre minden mástól, ami most van a „szájukban” (kisbolt, nagy bolt...) És persze nem lesz medence sem, viszont saját apró kertes kis ház, sokkal nagyobb szobákkal, mint most. Apóstárs ruházta be már évekkel ezelőtt, áldassék a neve. Ugyanakkor a Reffles Town Centerben (ahol az ovi is van) egy klub működik, amelynek tagja Kelvin, Sharon bátyja is. Átvehetik a tagságát és akkor használhatják az ottani létesítményeket, sportszobákat, medencéket. Nem lesz elég a lifttel lemenni és ha megunják, vissza a lakásba, kell egy kis séta, de ez igazán nem nagy áldozat egy kis mókáért.

Dolgunk végeztével egy kis kávézóban kötöttünk ki és végre jót beszélgettünk a kölyökkel is, amíg Sharon ránk nem írt, hogy megérkezett a közeli kis étteremhez Leiával. Mentünk mi is, aztán a mi értelmezésünkben egy meleg reggeli szerűséggel letudtuk az ebédet. Ez konkrétan egy lazacos quiche volt olivás, paradicsomos pennével. És persze víz és gyümölcslé mindenütt. Itt az alkoholizálás nem nagyon dívik. Ha isznak, akkor nagyon mértékkel, minőségi italokat. Este 10 után már azt sem szolgálnak ki reggel 6-ig. A gyerekek saját bevallásuk szerint hétfőtől szerdáig egyáltalán nem isznak alkoholt, csütörtök és szombat között 1-1 jó pohár bor már megengedett. Érdekes, ahogy egyszerre élnek aszketikus és gourmet életet. Jó kajákat esznek sok zöldséggel, sok vizet és teát isznak, jól is néznek ki. Tibi hetente úszik és teniszezik, hogy kondiban tartsa magát, ha a gyerekeket cipelni kell.

Ebéd után még elsétáltunk tejfölt venni a közeli nagyobb üzletbe, onnan pedig haza. A nap ezerrel sütött, de szinte végig fedett járdákon tolhattam a babakocsit. Ezt azért nagyon értékelem, hogy a gyalogosokra kifejezetten gondolnak.

Otthon lementünk a medencéhez egy kicsit ejtőzni, de egy idő után rohamos léptekben közelgő viharra ébredtünk. Ahogy felértünk a lakásba, ki is tört és olyan sötét lett, mintha beesteledett volna. Fél órát kőkeményen szakadt, pont akkor kellett volna indulni Leviért, így aztán csak Tibi fiunk vágott neki az ítéletidőnek. Én addig nekikezdtem a konyhában a paprikás csirkének. Amit a drága gyermek nem mondott, hogy a legutóbb vett piros paprikája annyira oxidálódott, hogy először kakaópornak néztem. Ízre még használható volt, de hát nem lett az ételnek olyan színe, mint ahogy megszoktuk. És persze... nem az én edényeim, nem az én tűzhelyem, de azért a végeredmény nem lett rossz. A nokedlit otthon annyira utálom csinálni (bár enni szeretem), hogy ha lehet, ellinkeskedem. Utána mosogatni, az maga rémálom. Itt ezt is bevállaltam. Kicsit sok lett, mert ezekben az edényekben a mennyiségek se annyinak látszottak, mint otthon, de nem baj, ment a maradék tészta a hűtőbe, jó lesz az még  valamire. Gyerek a sajátjából legutóbb spezlét csinált baconnal és sok sajttal. Sharon imádta. De ami a legnagyobb szó, hogy a kétéves unokám is jóízűen evett a nagyi paprikás csirkéjéből. Közben felhívtak a Gyuriék, mert a mama is éppen ott volt, úgyhogy igazán jól sikerült este lett ez is. Levi láthatóan őket is felismeri, a dédit különösen és persze azonnal kérdez a vauvau után is. Szerintem Jamievel nagy haverok lennének J

Mire hazafelé indultak az oviból, szerencsére sokkal jobb idő lett, úgyhogy kár volt a babakocsit az oviban hagyni, de nem baj, majd holnap hazahozzuk.

Levi láthatóan elfáradt a nap végére, kicsit kiverte a hisztit, amikor az apja teniszezni indult. Egészen meglepő dolgokat vesz észre (és ugye tudjuk, hogy az ördög is a részletekben van), mint például az édesanyja frissen manikűrözött körmeit, és ezzel aztán sikeresen el is terelődött a figyelme az ajtón távozó teniszlabdákról. De tényleg, tegnap nézegettünk egy képeskönyvet, amiben egy kis tacskó is volt a sok állat között, én meg viccesen azt mondtam, ott a Jamie. Ma már ő mutatta meg a szüleinek a könyvben Jamiet. És a nevét is mondja. Merthogy a sajátját meg az istennek se. Ha kérdezik, akkor „me”, azaz én. Pedig az oviban ki van írva a neve a cipő tárolóra és oda teszi a cipőcskéjét. A székére, rajta van az ivós üvegén, sőt még az anyatejjel megtöltött cumisüvegen is. Mázlista kölyök. Másfél éves koráig volt a mamájának teje, most meg a hugiéból is kap.

Az előző két nap este néztünk egy-egy részletet a Vuk-ból. Ma meg a maga babanyelvén kérdezgeti, hogy hol van. Senki nem érti, mit keres, de én tudom, mert keresi a borhűtő tetején, a kanapé szélén levő kis dobozban... azt a külső tárolót, amin a nagypapa elhozta neki Vukkot. Így a harmadik estére neki már ez is rutin, hogy esti mesének Vukot nézzen. És a kis gengszter még azt is megfigyelte, hogy ehhez műszakilag mire van szükség. Agyam eldobom tőle, de tényleg. Mondtam már, hogy imádom?

Mellesleg a gyerekek nem hívei a tv-zésnek, főleg este, mert a villodzó fények, pörgő jelenetek túlságosan felhúzzák a kicsit, aki nehezen nyugszik le, hiszen kis elméje még küzd a látottakkal. Ezt a szigorú, de teljes mértékben akceptálható hozzáállást megértem és támogatom. Na ugye, hogy nem vagyok teljesen elborult nagymama?

Utazás Covid idején 27. - szept. 5. vasárnap

 A mai nap programja: Állatkert – őszintén szólva nem volt olyan szép, annyira mellbevágó élmény, mint 4 éve, mert nagy építkezések vannak.  Odakint is, odabent is. A látogatható részek viszont nagyon állatbarátok. Egy olyan picinek mint Levi, pedig maga a dzsungel. Sajnos az elefánt-show elmaradt, pedig mindannyian nagyon készültünk rá. Már írtam erről, hogy ezeken az állatokon egyáltalán nem érezni, hogy számukra frusztráló lenne a gyakorlatok elvégzése, vagy a tapsoló nézőközönség.  Levinek ma jó napja volt, mert élvezte, amit láttunk és bár nagyon elfáradt, de ma elmaradt a hiszti. Az az igazság, hogy mi magunk is rettenetesen elfáradtunk. Délután még lementünk a medencéhez is, Levi pedig fáradhatatlanul úszott.

Amúgy ... őszintén? Fura ez az együtt lakás, mert az ember soha nem tudhatja, mikor mit tegyen, hogy az a kis családnak jó legyen, halk legyen, segítség legyen etc.... És ez igaz az evés, ivásra is. Egyszerűen hiába mondják, hogy érezzük otthon magunkat, de az ember nem nyúlkál más frigójába. Ennek eléggé keresztbetesz, hogy holnap nekem kell paprikáscsirkét főzöm nokedlivel. Tudok én még egyáltalán főzni? És mellesleg itt ugye az otthoni alapanyagoknak egy más verziója kapható.

Reggelit egyébként a házak melletti piacon vettünk. Lángostésztához hasonló valamit sütnek forró vaslapon, ezt aztán mártogatóssal lehet enni. De létezik ennek töltött verziója is, amikor egy szelet sajtot vagy tojást, vagy bármit belehajtogatnak és úgy sütik. Ez is fura, ilyet enni reggelire. Az otthoni traktának híre-hamva sincs. És ennek nem fukarság az oka, hanem egyszerűen nem pakolják tele az asztalt. Ami meglepett, hogy például zöldeket sem raknak fel a sonkához, vajhoz, talán éppen azért, mert egyébként mindenben megtalálhatóak a zöldségek. Szeretik a nagyon könnyű ételeket, pl joghurtban gyümölcsöt, zabpelyhet, zabkását... Ó, igen! Hiányoznak az angol reggelik! J

A házak között sok medence van, bármelyik használható. Mélységben, formában, de még felszereltségben is mások. Pl. vannak a „bugyogósok”, de vannak olyanok is, ahol futógépek, biciklik vannak a víz alatt. Levire nagyon figyelni kell, mert neki bármelyik jó, ugrana bárhova J

A hátam Sentosán minősíthetetlenül lesült. És nem is éreztem. Mostanában már érzékenyebbnek tűnik, de inkább csak röhejes, ahogy a könnyebben felvehető fürdőruhából kilátszik. Kistesót is megcsípte a nap, sőt Levit is, aki vastagon be volt kenve. Tibi megúszta, mert nem vette le a trikóját, csak a vízben, oda meg keveset ment. Tibi viszont a naponkénti aloe verás kenegetés ellenérre hamarosan úgy fest, mint egy rongyos bőrdarab. Még a homloka is hámlik. Pedáns gyermekem úgy fest, mint aki hetek óta nem mosdott.

A vasárnap elröppent. Levi már négy napot volt itthon egyhuzamban, kicsit tartok tőle, milyen lesz a holnapi indulás a bölcsibe. De – mivel tudom, micsoda remek programok vannak odabent – remélem, hogy nem lesz gond.

Utazás Covid idején 26. - szept. 4.

Ahogy már írtam, Levinek állandóan mesélni kell. Fantasztikusan érdeklődő. Interaktv mesélés ez, mert nem összefüggő sztorikat, hanem képekről nyilvánvalókat. Ez egy piros labda, az égen száll a repülő. Sok okos könyve van, ahol pl egy repülőnél mutatják a repteret, a kiszolgáló járműveket, az irányító tornyot. Fel lehet hajtani a rep.gép oldalát, látni, hogy hol ül a pilóta, hol az utasok, a csomagtérban állatok. A teheherautó belsejében banán és megy az állatkertbe,... lehet mesélni, hogy viszi a majmoknak. Ezzel szemben a magyar mondókák számára (még) feldolgozhatatlanok: „Bújj, bújj föld alól, a nap süssön, eső verjen, leveled, szárad cseperedjen. Csinosodjál, bokrosodjál, a kék égig kússzál-másszál. Azután a fazekamba, nagykanállal a hasamba.” A képen malac mama és négy csemetéje, ahogy körülállnak egy bográcsot, amibe belekúszik valami zöld növény, aminek még termése sincs. Így aztán beszélgetünk arról, hogy ez a röfi mama, ők pedig a gyerekek. Rózsaszínűek, Éhesek. Mama főz. ... ilyesmiket.

Délelőtt kimentünk a Changi reptér látványosságát megcsodálni. A Jewel-t, a vízesést, persze. Van egy külön fizetős rész, ahol mindenféle ügyességi játékok, óriási hálók vannak kifeszítve, a gyerekeknek amolyan kalandpark, de oda csak 110 centi feletti gyerekek mehetnek be. Levinek még majd húsz centit nőnie kell ehhez. Ebédelni egy taiwani étteremben akartunk, de nem engedtek be. Nekik az EU-s papír kevés volt, ragaszkodtak egy nmatricához, amit az itteni Immigration Office-ban lehet megszerezni, így aztán helyette egy japán étterembe ültünk be, ahol nem voltak ennyire szigorúak, bár, ott is hosszasan tanulmányozták lassan összegyűrődő lepedőnyi papírunkat.  Az ebéd Miso levessel kezdődött, ami talán sokaknak ismerős lehet, én itt kóstoltam először. Ha valami nem fest már kinézetre is túlságosan riasztóan, én eléggé bevállalós vagyok, ezt is megettem, annak ellenére, hogy tofu van benne, amivel nem nagyon tudnak mit kezdeni magyaros ízlelő bimbóim. Ugyanígy a többi, kimondhatatlan nevű étellel. Magunktól nyilván bajban lettünk volna, már csak azért is, mert itt már nem divat, hogy étlapot raknak eléd, hanem egy kis tabletet, aztán ott vadászhatsz a megfelelő étel-sorokra. Ez elégg elbizonytalanított, mert valószínűleg nehezen boldogulnánk a gyerekek segítsége nélkül. Levi kifejezetten kedveli ezeket az ázsiai ételeket, bele is gondoltam, miket tudnék készíteni neki, amire nem rázza a fejét idegenkedve. Bár, a papája is gyakran főz magyaros, vagy arra hasonlító ételeket, így talán nem halna nálam sem éhen a kis csillagom. Az mindenesetre biztos, hogy sokkal több rizzsel, tojással, zöldséggel kellene összeállítanom a menüt.

Délután medencézni akartunk, de akkora vihar jött, akkora... Futottunk fel a lakásba gyorsan. Szinte pillanatok alatt váltott át esti sötétségbe, eltüntetve a házakon túli világot és hamarosan özönvíz szerűen megnyíltak az ég csatornái is. Van itt a városban egy csatorna, ami többnyire üres, csak az alján csordogál egy kis víz. Tibi szerint egy ilyen eső után majd két méter magasra ér benne a víz. Nyilván drága kincs errefelé az édesvíz, ezért aztán gyűjtik ezt is.

Este nagy attrakcióval álltunk elő, Vuk-ot néztünk a tv-ben. Levi csak ritkán nézhet tv-t, általában ezt az időt használják ki hajvágásra, körömvágásra, mert ilyenkor számára megszűnik a külvilág. Olyankor is csak szigorúan a korának megfelelő kis filmecskéket, énekes mondókákat, legfeljebb állatos természetfilmeket. Imádja az állatokat, most közülük is leginkább a majmokat (uááá). Ki nem találnád, de legjobban az tetszik neki, amikor Japánban a majmok télen a melegvízű forrásokban üldögélnek. Nos, a VUK hosszú film egy ekkora kisgyereknek és nyilvánvalóan még nem is igazán neki való, hiszen a hosszas párbeszédeket Karak és a kis Vuk között még nem érti. De ahol a történet mozgalmasabb, például Vuk békára, Tás-ra vadászik, az nagyon tetszett neki. Le is kapcsoltuk ott, ahol Vuk elment aludni, mert még így is túlságosan felpörgeti őt az élmény, pedig hát neki is éppen alvásidő lenne.

Levinek amúgy nagy mázlija van, hogy van egy húga, hiszen így – köszönhetően édesanyja erőfeszítésének – neki is jut még egy kicsi az anyatejből. Az esti lefekvésnél még ezt kapja a vacsora kipótlásaként.

Utazás Covid idején 25. - szept. 3.

Szerencsés epizód, hogy Levinek pont most van két napos szünete a bölcsiben, így már pénteken is közös programot csinálhatunk. Sentosa szigetére megyünk, amiről már hosszabban írtam. Már előző nap is bebizonyosodott,hogy az EU-s oltási igazolással itt nem sokra megyünk. Elsőre fel sem tűnik, hogy kétnyelvű a papír, aztán meg a nevemen agyalnak, majd az oltás típusát silabizálják és az utolsó oltási dátumot. Amikor mindez megvan, akkor még kell a csipogó is, ami internet hiányában megkönnyíti nekünk a Trace togetheres belépést. És ez még mindig szabadtéri program. Később bebizonyosodik, hogy a beltéri, éttermi belépésekhez mindez bizony még kevés. Egy ideje emelkedőben vannak itt is a fertőzési számok, ráadásul nem is az országba érkezők növelik, hanem belül ütötte fej a fejét és ez kellő aggodalommal tölt el mindenkit, hiszen csak augusztusban 20-an haltak meg, holott előtte másfél év alatt 44-en.

De a stranbdolás remek volt, még akkor is, ha a távolban „parkoló” rengeteg tengerjáró hajó látványa egy idő után eszünkbe is juttatja, hogy az azért biztosan a víz minőségének a rovására is megy. A homok kicsit durva, nehéz belőle várat építeni, folyamatosan hordhatom a fiatalúrnak a vizet a tengerből, így aztán észre sem veszem, hogy leégek. Pedig időközben már a pálmafák árnyékába települtünk. Az sem vigasztal, hogy szegény fiamat is látom pecsenye kacsává sülni a napon, mert ennyi idősen nincs annyi esze, hogy bekenje magát legalább a gyerek millió faktoros krémével. Tiboromnak legalább volt annyi esze, hogy egész idő alatt pólóban volt, így legalább ő nem néz ki nevetségesen.

Mivel Leia is velünk van, hatan vagyunk, ami az itteni szabályok szerint kettéosztja a családot. Ők négyen mehetnek egy napernyő alá egy széles napozóágyra, mi pedig kicsit távolabb egy másikra. Persze, a parton találkozhatunk, de az étteremben is külön asztalhoz kell ülnünk és a plázson is távolabb heverésznünk. Maszkot mindenütt kötelező viselni, csak a vízben nem, illetve az asztalnál, ha már van előtted egy pohár víz. A Costas Beachen voltunk, ami egyfelől nagyon kellemes, másfelől tömegek kiszolgálására készült. A mosdók tiszták, de szűkösek és mivel csak ott van mód átöltözni a wc-fülkében, így elég kényelmetlen. Tanulság a jövőre nézve, hogy mivel amúgy is taxival megyünk, nem érdemes nagyon kiöltözni, akár fürdőruhában és strandruhában is mehetünk, hazafelé pedig elég egy bugyi a strandruha alá. Éppen elég Levi csomagjával, amiben természetesen rengeteg homokozó játék is van, és a gyereküléssel bajlódni. Levi számára láthatóan mindegy, hogy sós vagy édes vízben hancúrozhat, bár aztmég meg kell tanulnia, hogy ne nevessen még a víz alatt is :) Az első sós kortytól azrt alaposan meglepődött, bár, javára kell írni, hogy sírás nem lett a dologból.

Hogy mennyi energia van egy pici gyerekben! Levi még képes volt a délutánt otthon, a medencében tölteni, visongása betöltötte a parkot. Remek vízilabdás és nagy huncut, így aztán nem csoda, ha estére hulla fáradt lett ő is, mi is. Az alvás eddig nem igazán ment simán, Leia átalussza az éjszakákat, Levi sajnos nem. Sokszor riad föl sírva, így a papájának nem könnyű az álma. Egy kamerán át meg tudja lesni, hogy vissza fog-e aludni magától vagy be kell menjen hozzá, de általában ez utóbbi szokott történni. Persze azonnal utána is olvastam a témának és egy nagyon érdekes cikket találtam a témában. Ha van itt kisgyerekes mama vagy nagyszülő, szívesen ajánlom figyelmükbe:

https://www.kismamablog.hu/baba-alvas/hiszti-az-ejszaka-kozepen-mi-okozza-mit-lehet-tenni?fbclid=IwAR1sPg_hPIV698NfH4VfM2_91Cuesii6KjiX2aK_5502rXZoa-5q9q8Ntgo

Ismerős kép: pici cuki gyerek, aki szereti a meglepetést. Naná, hogy alkalomtól függetlenül érkezik itt-ott egy-egy újabb ajándék. Mint ma is. Egy takarító szett J Levi ugyanis mániákusan hozza-viszi a seprűt, lapátot, felmosó moppot. Na, most kapott egy gyerekek számára méretes készletet. Csak megsúgom, az azért nem olyan népszerű, mint a felnőtteké :P

Egyébként pici korától nagy könyv-bubus. Amikor megtanult a hasára fordulni (éppen az utolsó napokban, amikor két éve nálunk karácsonyoztak és ő 4 hónapos múlt), mindig egy kis baba-könyvet raktak elé, hogy fenntartsa az érdeklődését a külvilág és az új póz iránt. Talán ez is befolyásolta a dolgot, talán e nbélkül is rákapott volna, hiszen sokszor mesélnek neki a vastag lapú könyvekből. Egész könyvtára van máris, és gondosan számon is tartja a különböző könyveket. A mesélés persze leginkább a képen látható dolgok megbeszéléséből áll, de ez remek alkalom az angol és magyar szavak állandó ismételgetésére. Meg kell mondjam, hogy a régi klasszikus babás könyveink a tartalmukkal a kanyarban sincsenek, mert ismételhetem vég nélkül, hogy cica-mica haj, hová lett a vaj, itt látom a bajuszodon, most lesz neked jaj... nem nagyon ért belőle semmit. Tehát inkább megbeszéljük, hogy hol a cica, fekete a cica, elszaladt a cica stb. A bölcsiben egyébként ritkán van vetítés is. Viszonylag lassú mozgású történetek a mindennapi életből: papa, mama, gyerekek, óvónéni, akik vidáman szedegetik a különféle zöldségeket, örömmel isszák a tejet, énekelve, játékosan mennek a nagypapához, aki „old McDonalds had a farm...” és akinél ott a tehén, a ló, a malac, a bárány, a kacsa... Ezeknek a dallamát már ő is dudolássza és a maga babanyelvén énekelgeti is. Magyarul szinte mindent megért, néha egészen bonyolult dolgokat is, de általában egy magyar kérdésre angolul felel és kérésre mondja magyarul. Számolni édesen sorolja, hogy egy,kettő,háro,négy,öt, hat, hét,nyolc, kilenc, tíz. Ha megkérdezed hány lába van, megszámolja. Aztán persze mond néha olyanokat is, hogy ha ezer évig élünk se fogjuk megérteni, mint a ketyó,letyó, így összefüggésben, amin már egy hete nevetünk, pedig biztos valami érdekes dolog.

Meg kell mondjam, hogy azért nagyon sok értékes babakönyv van már otthon is, Sharon elismerően lapozgatja némelyiket, de levinél is nagy sikert aratott például a Szökevény majmócák és az állatos nagy képeskönyv, amiben természetes élőhelyükön ismerteti meg őket a gyerekekkel és még a lábnyomukat, hangjukat is meg lehet tanulni belőle.

Imád taxizni, ami nem is csoda, hiszen ha több felnőtt utazik valahova, a taxi már olcsóbb, mint a busz. Viszont rémes logisztika a két gyerek babakocsiját, gyerekülését is cipelni, beszerelni, kiszerelni. Még a legnagyobbakba is alig férünk be 4-en, plusz a két gyerek.

Utazás Covid idején - karanténnapló 24.

Szeptember 1. az utazás talán legnehezebb napja. Már csak egyet kell aludni, aztán szabadulunk. Legszívesebben már összepakolnék, bár ez nem lenne egy megerőltető dolog, hiszen ki sem pakoltunk igazán. De akkor mivel tölteném a holnapi délelőttöt? 12 előtt nem mehetünk el, az ebédet is a szokásosnál korábban hozzák, meg kell várni. Különben is, majd sms-ben érkezik az utasítás, ha elhagyhatjuk a szállásunkat. Mindent el kell vinni, ami itt marad, „ártalmatlanítják”. Még azt a karton bontatlan ásványvizet is, amit már nem bírtunk meginni. Mozgás hiányában, alacsony hőmérsékleten tartott szobában nehezen ment az ivás (bár, önmagamhoz képest szerintem igenis jól teljesítettem, hiszen az is egy program volt, hogy az ember ment egy kört, töltött vizet, megitta, elöblítette a poharat), ráadásul úgy éreztük magunkat, mint egy törpevízerőmű, ami bement, hamarosan jelentkezett kifelé is (újabb remek programok a fürdőszobában). Mintha az ételekben lett volna vízhajtó is. Úgyhogy máris van egy meglehetősen nehéz plusz csomagunk is, mintha nem lett volna éppen elég, amivel eleve utaztunk. Az utóbbi napokban már naponta kétszer zuhanyoztunk, egyrészt az élmény, másrészt az idő élvezetesebb múlása okán.

Mai ebédünk: Taiwanese style Squid (tajvani tintahal)... még nem ért ide, de már edzek a neten. Ha igaz, valami ilyesmit fogunk kapni. (Köztünk legyen szólva, ebbe az országba tilos behozni rágógumit, de az ételek nagy része simán helyettesíti :P )

https://stefangourmet.com/2018/03/09/taiwanese-squid-with-thai-basil-and-ginger/

Ok, ilyet is ettünk már. Ez volt annak idején az a jópofa „kötött zokni”. A vékony tofu szeletek is megvannak. Bon appetite!

Jut eszembe, miért nem kapunk soha fagyit? Tv-ben meg megy a Ben and Jerry reklámja, már a nyálam folyik.

Na, a bezártság kezdi kikezdeni az agysejteket. Amikor már nem tudod, hogy egy papír nálad van-e, volt-e egyáltalán, vagy csak a gépen nyitottad meg azt a file-t. Úgy emlékszem a kezemben volt a papír, de tényleg emlékszem, vagy csak lehetett volna? Oh, az ilyesmin klasszul el lehet tölteni álmatlan éjszakákat. Persze, eszembe jut a villa esete és máris tök bizonytalan vagyok.

*

Ésss, eljött az utolsó szállodabeli reggelünk is szeptember 2-án. Jól aludtunk, amihez az is hozzájárult, hogy éjjel háromig sorozatot néztünk, a Kijelölt túlélőt. Nekem nagyon bejön, bár némelyik karakter fafejűsége az egekbe viszi a vérnyomásom. Ennek megfelelően nem is ájultam el gyorsan. Úgyhogy a reggel fél kilences kelés, nem is tekinthető lustálkodásnak. Összepakolni úgyis kb. 10 perc volt csak. Még egy zuhany, hajmosás, reggeli (mindjárt hozzák az ebédet is J ), telefonok, hogy akkor tényleg negatívak vagyunk, porta is tudja, menjünkmármenjünkmár... 12 előtt erre semmi esély, úgyhogy azt hiszem, ez lesz mostanában a legnehezebb két órám. Ülni az ágy szélén és 5683.x meghallgatni a tálib helyzetet vagy megnézni a BBCearth ismétléseit, kb. mint egy tűpárna.

A napló innen sokkal személyesebbé válik. Leginkább az unokákkal és a fiatalokkal gyűjtött élmények lenyomata, úgyhogy aki nem akarja követni a nagymamai ömlengést, nyugodtan találjon magának érdekes olvasni valót. Nekem fontos, hogy elraktározzam ezeket a napokat, mert ki tudja, meddig kell ezekkel beérnünk. 

A kilépésnek köze nem volt a halomnyi kapott levélben leírtakhoz. Reggel felhívtak a minisztériumi oldalról, hogy gratulálnak negatív, hívjuk fel a recepciót és mindjuk el nekik. Megtettük. Ok, 12 előtt nem mehetünk el és korábban hozzák az ebédet. Ha segítség kell a csomagjainkhoz, akkor egy órával előtte tegyük ki a folyosóra. Nem kértük. 12-kor felhívtuk őket, azt mondták, indulhatunk. Lent a recepción megkérdezték, jól éreztük-e magunkat és már integettek is, semmi adminisztráció. A szobakulcsot se kérték el, a tartalék teszt-készlet pedig ajándék, vigyük ahova akarjuk. És már kint is voltunk az utcán, ahol a szálloda egy alkalmozottja megkérdezte, hívtunk-e már taxit. Nem. Ok, akkor hívja is. 2-4 perc. És tényleg 2 perc múlva begördült egy hófehér Merci, nagy nehezen bepakoltuk a holmit, és már suhantunk is a gyerekekhez, akik már ott vártak a mélygarázsban. Mit mondjak, az első pillanat nagyon érzelmesre sikeredett. Aztán felmentünk a lakásba, szolidan a 31. emeletre, cipők a folyosón. Az első dolgunk volt egy közös családi fotó elkészítése, hogy az otthoniakkal is tudathassuk, megvagyunk, nagy az öröm. Egy frissítő finom kávé után nem győztük az erkélyen magunkba szippantani a hetek óta hiányolt friss levegőt.

Az biztos, hogy a fotók csaltak, mert az eddig tágasnak látszó lakás hirtelen nagyon tele lett. Igaz, amikor az első fotókat láttuk róla, akkor nem volt benne két gyerekkocsi, játszószőnyeg és sok más, amitől bármilyen méretű lakás azonnal összemenne. De egyébként tényleg aprók a szobák, itthon talán félszobának hívnák őket. Nem is indokolatlan, hogy lakáscserében gondolkodnak. Viszont két fürdőszobája van, ami máris jó hír. És gyönyörű erkélye, szép panorámával, ahonnan többek között anyóstársék családi házára is rálátni. A keresztelő templom pedig szó szerint itt van a hát aljában.

Kis pihenő után – és mivel a felajzott Levit reménytelen ügy lett volna lefektetni – elindultunk a River Zoo-ba. Már el is felejtettem, micsoda logisztikai feladat két gyerekkel útra kelni, bár nálunk kicsit nagyobb a korkülönbség, így már csak egy babakocsival küzdöttünk. Taxi rendeléskor persze mondani kell, hogy big car-ra van szükségünk és igazság szerint még azokban is úgy ültünk, mint a heringek, mivel a gyerekeket csak gyerekülésbe bekötve lehet utaztatni.

A River Zoo-val annyiban nem volt szerencsénk, hogy a boat-safarira nem fértünk be, de Levi láthatóan nem búslakodott, neki tökéletesen megfeleltek a halas akváriumok és leginkább Kai-Kai a panda papa. Sajnos Jia-Jia újszülött kölykét még nem hozta ki a kifutóba, de kamerán keresztül láthattuk a kicsit is, akinek már kifejezetten panda-színe van a születéskori malacrózsaszín helyett.

Hazatérve már érkezett is az időközben megrendelt pizza. A gyerekeket még a szülők rendezték a napi rutin szerint, aztán egy nagyon jó hangulatú vacsora következett az erkélyen. Utána sikerült mindkettőt letenni aludni és egy kicsit beszélgethettünk is. De nem akartuk nagyon ébren tartani a szülőket, mert nekik tényleg minden perc értékes, amit pihenéssel tölthetnek. Most elégedetten szuszog mindenki a szobájában, mi például Leia leendő szobájában. Idáig a szülei ágya mellett volt a kiságya, de ha mi hazautazunk, ő is beköltözhet a kis birodalmába. Szép álmokat mindenkinek, nekünk már az lesz!

Utazás Covid idején - karanténnapló 23.

Megejtették a kilépő tesztet. Ehhez fel kellett mennünk a 18. emeletre. A liftajtó nyílásakor máris levadászott minket egy űrruhás és nagyon kedvesen eligazított az egyébként is nyilakkal jelölt teszthelyre. Ez az épületnek egy nyitott, teraszos részén volt, ahonnan meggyőződhettünk róla, hogy a látványosabb oldal valóban sajnos tényleg a túloldalon volt. A szabad levegőn is minden kiülési lehetőség le volt zárva, gondosan lefóliázva még a hánycsszőnyegek is. Hiába a kezünkben az útlevél és a „meghívó”, azért sokadszor is el kellett ismételni a nevünket, melyik szobából érkeztünk, mi az útlevélszám, mi a telefonszám és egyáltalán, hogyan érezzük magunkat. Az adminisztráció után megint kísérettel a következő ponthoz, ahol ismét az útlevélszám megismétlése, aztán az orrból történő mintavétel, előtte hosszas elnézést kéréssel, amiért ez minden bizonnyal kellemetlen. Nem volt vészes, bár az összes teszt közül most csiklandozták meg először az agyamat. Torokból nem is történt mintavétel, utunkra lettünk bocsátva, hogy a lehető leghamarabb térjünk vissza a szobánkba. A lift előtt még elkérték az eddigi szobakártyát és újat adtak, aztán már mehettünk is. Természetesen egész idő alatt maszkban kellett lenni. Ahhoz képest, hogy holnap kiengednek a szabadba, meglehetősen túlbiztosítottnak tűnt az egész, de hát ez a protokoll. A kapott levélben további útmutatások szerepelnek a teszt eredményéhez való hozzájutásról, illetve a holnapi tervezett távozásról. Felhívják a figyelmet, hogy alaposan nézzünk körül, mert az itt hagyott tárgyak mennek a kukába. Szóval, ha megkapjuk a tesz eredményét, akkor egy vonbalkóddal egy whatsappos felületre visz, ahol be kell jelentkezni és egyúttal megkérdezni, mi a legkorábbi idő, amikor elmehetünk. Akkor lemenni a portára, kijelentkezni és páááá...

De ha már itt ez a fotó, háttérben a Marina Bay Sands emblematikus épületével, akkor írok is róla egy picit, túl a korábban már felelevenített személyes élményeken.

 A Marina Bay öbölben nyílt meg a világ legdrágább önálló kaszinó ingatlanja. A komplexumban egy 2561 szobás szálloda, 120 000 négyzetméteres konferencia-kiállítási központ, valamint a 74 000 négyzetméteres bevásárlóközpont található, továbbá egy múzeum, egy nagy színház, séf hírességek éttermei, két lebegő kristálypavilon, művészettudományi kiállítások és a világ legnagyobb átriumkaszinója 500 asztallal és 1600 nyerőgéppel. A komplexum három tornyot foglal magában, amelyek tetején egy 340 méter hosszú SkyPark áll rendelkezésre, 3900 fő befogadóképességgel, és egy 150 m-es végtelenített medence, amely a világ legnagyobb nyilvános konzolos platformja felett helyezkedik el.

A Marina Bay Sands eredetileg 2009 -ben nyitott volna, de építését késleltette a globális pénzügyi válság. A színházat a Riverdance előadásával nyitották meg. A Marina Bay Sands egyike a két nyertes pályázatnak Szingapúr nagyszabású üdülőhelyeire, a másik a Resorts World Sentosa. A tulajdonos, a Las Vegas Sands a vállalkozást "a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő építési projektjének és minden bizonnyal a valaha épített legdrágább önálló integrált üdülőhelynek" nyilvánította a kb. 8 milliárd dolláros beruházást. A kaszinótól legalább 1 milliárd dollár éves nyereséget várt. Két hónappal a kezdeti szakaszos megnyitást követően a kaszinó naponta mintegy 25 000 látogatót vonzott, körülbelül egyharmada szingapúri és állandó lakos, akik ma napi 150 dollár belépési illetéket vagy 3000 dollárt fizetnek az éves korlátlan hozzáférésért.

2019. április 3 -án a Sands 3,3 milliárd dolláros bővítést jelentett be Marina Bay Sands szingapúri ingatlanában. A bővítés magában foglalja a negyedik szállodatorony építését, amely 1000 luxuslakosztályt és 15 000 férőhelyes arénát tartalmaz.

Az üdülőhelyet Moshe Safdie tervezte, aki szerint kezdetben a kártyapaklik inspirálták. A dizájn kiemelkedő jellemzője a három szállodatorony, valamint a bázison lévő folyamatos előcsarnok amely összeköti a három tornyot. A három torony szélesebb a tövében és keskenyedik, ahogy emelkedik. Mindegyik toronynak két aszimmetrikus lába van, ívelt keleti lábuk a másiknak támaszkodva, ami jelentős műszaki kihívást jelent a felépítésében. Lényeges ideiglenes szerkezetekre volt szükség a torony lábainak megtámasztásához a felállításuk során.

A szálloda jellegzetessége a SkyPark, egy három hektáros park az épület tetején, medencékkel, kertekkel és kocogóutakkal. A szerkezet mindhárom tornyot áthidalja az északi toronyból. A SkyPark hajótestét előre gyártották a helyszínen, 14 különálló acélszakaszban, majd a tornyok tetejére szerelték fel. A fő medencék alatt négy mozgási csukló található, amelyek segítenek abban, hogy ellenálljanak a tornyok természetes mozgásának, és minden egyes ízületnek egyedi mozgástartománya van. A teljes mozgástartomány 500 milliméter. A szél mellett a szálloda tornyai is idővel letelepednek a földön, ezért a mérnökök egyedi emelő lábakat építettek és telepítettek, hogy lehetővé tegyék a későbbi beállításokat a medencerendszer alatti több mint 500 ponton. Ez az emelőrendszer elsősorban azért fontos, hogy a medence végtelen széle továbbra is megfelelően működjön.

A Marina Bay Sands három 55 emeletes szállodai toronnyal rendelkezik. A kilátóból panorámás kilátás nyílik az öbölre. A három torony előtt színházi blokk, konferencia- és kiállítási létesítmények blokkja, valamint a kaszinó blokk található. Az ArtScience Múzeum a három blokk mellett épült, és lótusz alakú. Teteje visszahúzható, vízesést biztosít az összegyűjtött esővízből, amikor nappal zárva van, és lézerbemutatót nyit éjszaka. Az Event Plaza előtt található a Wonder Full, egy fény- és vízbemutató , amely a legnagyobb Délkelet -Ázsiában, és a Laservision készítette .

A SkyPark rendelkezik a világ leghosszabb, emelt úszómedencéjével, 146 méter eltűnő szélével (a végtelenített medencének nevezett koncepció ), amely 191 méter magasságban helyezkedik el. A medencék 191 000 kg rozsdamentes acélból készültek, és 1425 köbméter vizet képesek befogadni. A SkyPark biztonsági okokból csak a szálloda vendégei számára érhető el.

A Shoppes a Marina Bay Sands fő bevásárlóközpontja, közel 93 000 m 2 kiskereskedelmi területtel, több mint 300 üzlettel és F&B üzlettel, olyan butikokkal, mint Ralph Lauren, Chanel, Cartier, Prada, Gucci, Hermès, Emporio Armani, Chopard, Valentino, Dior, Dunhill, Saint Laurent Paris, Vera Wang Bride, ...

A Shoppes hosszában egy csatorna húzódik. Itt található a tíz Celebrity Chef étterem közül hat - Bread Street Kitchen ( Gordon Ramsay ), Cut ( Wolfgang Puck ), Waku Ghin ( Tetsuya Wakuda ), Pizzéria és Osteria Mozza ( Mario Batali ), Long Chim ( David Thompson ) és a DB Bistro & Oyster Bar ( Daniel Boulud ).

Két kristálypavilon ad otthont a világ legnagyobb Louis Vuitton butikjának, amellett, hogy egy úszó szigeten található, 1900 m 2 területen, amely egy víz alatti alagúton keresztül kapcsolódik a Shoppes -i butik részéhez. A másik az Apple Store .

Kicsit talán száraz volt így felsorolásban bemutatni az épületet, de igazság szerint ez is olyan, amit látni kell. A méreteiről azonban nyilvánvalóan ad némi betekintést a Wikipédia felsorolása. Nekünk szerencsénk volt egy estén a Sky Park melletti bárban és kilátó helyen eltölteni néhány órát. A panoráma elképesztő, a város esti fényeivel pedig egészen rendkívüli. Mintha egy alacsonyan szálló repülőgépről nézelődne az ember. Érkezésünkkor helyi aranyifjak brummogtatták bivalyerős (és elképesztő matchbox színekben játszó) Ferrariaikat. Valószínűleg ők is hozzátartoznak egy ilyen hely látványához, de meg kell mondjam, abszolút hidegen hagytak a gépcsodák. Nem úgy az épület és mögötte húzódó hatalmas park a Superfákkal, amikről korábban már írtam. Az épület és a fák közös fényjátéka varázslatos esti program. A videón látható ennek egy kis részlete. Ami elképesztő, hogy a zenei anyagot is így hallod élőben is az öböl túloldalán is (anélkül, hogy megsüketülnél).

https://www.youtube.com/watch?v=v2DnZ_dfIhk – ez egy rövidebb verzió, de aki a majd 15 perces showt végig szeretné nézni, annak itt a második link is

https://www.youtube.com/watch?v=2iR45wjzqi4