Van az úgy ...

Van az úgy, hogy az embernek nehéz lesz a lelke. Pedig örülnie kéne. Örül is. De közben azért nehéz öröm ez. 

Világra hozol egy gyereket és tudod, hogy nem hitbizományba kaptad, csak ideiglenesen a tiéd, épp csak addig, amíg megtanítod az életre, aztán egy idő után el kell engedd, hogy a saját útját járja. Úgy érzed, hogy képes is vagy rá, hiszen mi változik? Elköltözik egy lakásba, önellátó lesz, beleszeret valakibe, családot alapítanak, nagymamává tesznek. Hány és hány generáció élte már meg ezt a folyamatot, és szerencsés esetben mindenki boldog lesz. Hozzák majd a kicsit, te meg rájössz, hogy az életben nem felejted el az A part alatt... kezdetű veretes dalocskát, amire te hamarabb alszol el, mint az aprók, a pelenkacserét és Halász Judit almaszószát dúdolni, miközben almát reszelsz egy csöppségnek, aki talán hasonlít a fiadra, talán nem, de vér a véréből. Esküdözöl, hogy rózsaszín cuccot te az életben nem veszel le a boltok polcairól, aztán a kéthetesnek pirulva hazacsempészel egy rózsaszín „hajszalagot”. Belefér, egy nagyinak nem kell következetesnek lennie.  Szóval, így képzeled.

Aztán a valóság, mint a legnagyobb rendező, más darabot állít a színre. A kisfiú felnőve világot lát. És mivel nemcsak nézi, de tényleg látja is, hát szerencsét próbál. Aztán megismerkedik a lánnyal, aki elrabolja a szívét. A lány végtelenül bájos, kedves, és igen... egy más kultúra szülötte. A szerelmes fiú pedig követve a szívét, egyre távolabb kerül a régi otthonáról, mert mint mondja az otthona ott van, ahol a párja. És ez így helyes! Egyszer a nagyfiam azt mondta: „ha anya boldog, mindenki boldog”. Én csak azt tudom, hogy ez fordítva is igaz: Ha a fiaim boldogok, én is boldog vagyok! Ha a kicsi a világ másik felén találja meg a boldogságát, elfogadom, nevetek, még ha belül fáj is, mert tudom, hogy a kényszerből már „megszokott” ritka alkalmak még tovább ritkulnak majd, amikor legközelebb megölelhetem. Tudom, hogy ez neki sem könnyű, így aztán nem kötöm az orrára, hogy ez nekem mennyire nehéz. Mert hiszem, ha ő boldog, akkor én is az leszek, ha addig élek is.

Egy ilyen beszélgetés után az ember két dolgot tehet. Maga alá zuhan egy csendes zugban, vagy hiperaktívvá válik, egyszerre próbál elintézni mindent, olyan dolgokat is, amiket évek óta halogat, mert hirtelen minden időszerűvé válik. Vagy legalábbis most így hiszi. Valamit csinálnia kell, hogy ne gondoljon arra, hogy lesz  m a j d.  

Ennek következtében aztán a sok évvel ezelőtt végleg bedöglött mosogatógép helyére szerez egy újabbat a Vateráról, ami eddig ki tudja hol bujkált, mert sosem dobta ki a gép, amikor rákeresett. Most meg ott van. És még nincs vége a napnak. Öt éves kutyája a lábánál alszik. Arra gondol, ez ma vajon már a huszadik óra, amit alvással tölt? És a férje felé fordítja a gépet: nézd milyen helyes kutyus, örökbe fogadható. A férj ellenáll. Igazából örül, hogy csak egy kutyája van a családnak, ez is éppen elég gond minden öröm mellett, amit egy négylábú családtag csak jelenthet. De az asszony egy újabb képet fordít felé. A férj nagyot sóhajt. „Legalább kölyök legyen! És tacskó!” Ó, hát az is van. Két hét múlva hozható el szálkásszőrű tacskófiú. És csak egy van már az alomban. „Akkor írj nekik, hogy küldjenek róla fotót!” – sóhajt a férj beletörődően, és a levél már röppen is tova az éterben. Öt perc sem telik el, érkezik a válasz: holnapra meglesz a fotó. És egyébként ott is egy golden társaságában nődögélnek a kis tacskó apróságok. Mi ez, ha nem égi jel? A szundikáló eb véleményét ugyan még nem kértem ki, de ő is valahogy így érkezett közénk, hirtelen döntés eredményeképpen; és nem sült el rosszul a dolog. Hátha... 

A három éve kiszakadt thonett szék nádazását csak azért nem intéztem el frissiben, mert hétvégén zárva tart a műhely. De a cím már megvan ;)

Hát így... elég egy kis érzelmi megingás és máris két bizonytalan kimenetelű ügylettel zárom a napot. Tanulság? Nem árt, ha egy ilyen beszélgetést áramszünet követ. Szünetmentes tápegységünk ugyanis még nincs itthon.
Ja, és még valami... ma vendégségben voltunk és ott elfogyott néhány pohár pezsgő... 

Melegedés...

Csak azért posztolok, mert Alessia azt írta, ránéz az első képre és máris lefagy keze, lába. Na, akkor melegedjünk ... bár, ilyesmiben azért januárban aligha bízhatunk :)

Hangolódás...

... és ruhatár átgondolása XD

Izgatott...

A szállás... mindig rizikós dolog. Mert amikor lefoglalod, a szálloda legjobb szobáit mutogatják a galériában, természetesen a Canal Grandéra néző, napfényben úszó szobával (kis túlzással akkor is, ha a szálloda a közelében sincs a Canalazzonak). Aztán megérkezel és kapsz egy tűzfalra néző sötét szobácskát, ahol alig bírod megkerülni az ágyat.
Csak egy példa... az első képen, amit ígérnek, a másodikon, amit kaphatsz, ha nem vagy résen (és nem nyúlsz egy kicsit a zsebedbe, nem túl mélyen, de azért egy kicsit). A harmadikon pedig az étkező, ami viszont tényleg azt nyújtja, amit ígér.

Tervbe véve...

Bár, még csak az álmodozás szintjén. Oké, buszjegy már van. Amilyen formám van, a végén még napfényes (talán hideg) napokkal ajándékoz meg a város, de én szeretném egyszer ilyennek is látni. Januárban talán van rá sansz. Legfeljebb bundabugyit kérek karácsonyra :) Az ötletért köszönet Joseph Brodsky-nak, a kezdeményezésért pedig Alessiának.

Esik az eső és ilyenkor az ember mindenfélét olvas és gondolkodik...

Elöljáróban annyit, David Paradine Frost angol műsorvezető, újságíró, humorista, író, médiaszemélyiség. Volt. Mivel 2013-ban a MS Queen Elisabeth fedélzetén szívrohamban meghalt, vissza kell fogjam magam, mert ugyebár halottról jót vagy semmit. Főleg, ha még a munkásságát sem ismerem különösebben az illetőnek, lévén 2 éves voltam az ő karrierje kezdetén. De barátunk, a Google, segít az ismerkedésben, tehát álljanak itt róla a legfontosabbak:

Olyan nevekkel készített interjút, mint a Beatles, Tennessee Williams, Orson Welles, Richard Nixon a Watergate botrány idején, a jordán király, az iráni sah, az izraeli miniszterelnök, és az összes brit miniszterelnök, valamint amerikai elnök 1964-2010 között. Röviden, a Brit Birodalom Lovagjáról egész egyszerűen az ember nem írja le, hogy hülye. De hát igazság szerint ez már megtörtént, mielőtt  rákerestem volna a világhálón, amikor egy idézetes oldalon olvastam a sorait.

Még akkor sem írok le róla ilyesmit, ha az alábbi idézet is tőle származik: "Ne a sikerről ábrándozz, ha sikeres szeretnél lenni; csak csináld, amit szeretsz, amiben hiszel, és a siker magától jönni fog."  David Frost

Lehet, hogy ez a mondás a 60-as években még igaz volt (bár az „ábrándozás az élet megrontója” szólás már akkor is közszájon forgott), de hogy manapság kis hazánkban valahogy falsul hangzik, az is biztos. Talán így van ez szerte a világban is, nem tudom. Néha azért vannak hírek arról, hogy tőlünk nyugatra még lehet hinni az ilyen álmodozásokban; vagy a kemény munkában.

Van valami, amit szívesen csinálsz. Sokan állítják (a „sok” ugyebár máris relatív fogalom), hogy jól is csinálod, a nagy átlagnál esetleg tényleg jobban. Csinálod, mert hiszel benne, csinálod minden erőddel. A siker mégsem kopogtat be az ajtón. Mert mai világunk fennen hirdeti, hogy a sikerért nem elég megdolgozni, kovácsként kell munkálkodnod rajta.

Nem elég, hogy abban jó vagy, amit szeretsz csinálni, de jónak kell lenned egy csomó számodra idegen, esetleg még kissé ellenszenves területen is ahhoz, hogy a végén a siker (esetleg) bekopogtasson az ajtódon. És a ráadás ... a sikerhez még valami kell: pénz, alkalomadtán sok-sok pénz. Amit a siker, ha megtalál, majd apránként visszaad. Vagy nem. Erre senki nem vállal garanciát. Még a siker sem. 

Na, nem is tudom, minek írtam tele majd egy oldalt ezzel a kis agymenéssel, de a végére is csak azt tudom mondani, hogy ábrándozom továbbra is, közben csinálom, amit szeretek, aztán ha a siker jön, én itt vagyok. Ha meg nem, akkor csókoltatom. Megvolt a lehetősége :P

P.S. David Frostra meg nem hivatkozhatok úgysem.

... és most iszom egy kávét! Lehet, előtte kellett volna ;) 

Melegem van, de amúgy meg elegem van...

Milliószor megfogadtam, hogy soha a büdös életben nem fogok nagy "életigazságokat", (ál)orvosi megállapításokat elolvasni a net-en, de ez a meleg már az agyamra ment, mert ma megtettem megint. És úgy felhúztam magam rajta, hogy kb. plusz tíz fokkal még melegebbnek érzem még a délutánt is.

Budai Péter természetgyógyász aktuális cikke verte ki a biztosítékot, és szívem szerint megkérdezném neves névrokonát, "Majd a Budai-t", hogy mi a véleménye róla. A cikk nevezetesen a húsleves fogyasztása, pontosabban a helytelen fogyasztása ellen kampányol. Merthogy, ha a nagyi generációkon át öröklődő receptje szerint főzöm a húslevest, akkor megnézhetem az ízületeimet és alsó hangon is minimum rákos leszek. Mert abban a darab húsban (arra már nem is tér ki, hogy ez most marha, vagy a hátsó kertben tegnap még ott kapirgáló tyúk húsa e) ott lapul gyógyszeriparunk megannyi vegyszere, az állat által elfogyasztott tápokban lévő megannyi egészségtelen szer, meg az a fránya húgysav, amit minden laborleletben megtalálunk. De van megoldás! Főzd meg a húst! Értéktelen és káros levét (amely viszont finom) öntsd ki, mérgezd vele a környezeted, ne a szervezeted! Főzz tiszta vízben néhány zöldséget, aztán tedd bele a húst és fogyaszd bátran újkori, egészségesnek mondott és nyilván minden-gourmet-álma ízű levesedet. Arra a cikk írója nem tért ki, hogy amennyiben nem bio-gazdaságból szerzed be a zöldségeidet, akkor azoknak az első főzőlevét is ki kell-e önteni, hogy seggbe ne rúgd az egészségedért tett óriási erőfeszítésedet, mert ugye mennyi káros anyag leledzik a földben is.  Elsőként is annak a húsnak a kiöntött  leve ugyebár.

Ha valakit érdekel, a remek cikket itt találja, de ha rám hallgattok, nem olvassátok el. Ezt sem, meg még nagyon sok mindent a net-en, mert igen nagy az Isten állatkertje. És erre nem mentség még ez az elhúzódó trópusi forróság sem.
http://webshop.hillvital.hu/hillvital_blog/a_husleveles_az_izuleti_betegsegek_es_rak_osszefugese

Mivel ma ilyen önkínzó napot tartok, elolvastam egy másik cikket is, amely ráadásul szavazásra buzdít (de utálom ezeket is!). Egy ausztrál vendéglős kikötötte, hogy az éttermét csak 7 év feletti gyerekekkel látogathatják a többi vendég nyugalmának érdekében. Na, hát ott is elszabadultak aztán az indulatok. Ja, igen... a lényeget meg majd elfelejtem, hiba na, tényleg meleg van. Mert kutyát viszont be lehet vinni. Hát, üzenem a Divány.hu-nak is, hogy ritka gusztustalan próbálkozás volt ez már megint a kutyások és gyerekesek összeugrasztására, amiből mostanában szinte már sportot űznek a különböző fórumok.
Jelentem, van (volt) kisgyerekem is, kutyám is, és el tudtam dönteni, ha valahol mindenki jobban járt, ha mi nem mentünk be. De vannak, akik nem ismerik be, ha gyermekük vagy ebük neveltetésében nem értek el kimagasló sikereket. Ők bemennek és tényleg lehetetlenné teszik mások nyugodt időtöltését. Ha valaki üzleti megfontolásból így tett, nyilván más célközönséget célzott meg, nem kell átkot kiáltani, akkor az nem a mi helyünk. Az biztos, hogy az olasz tengerparton is majd lekapartam a lakókocsi tapétáját kínomban a mellettünk nyaraló három gyerekes német családtól, akik megérkezésük második percében szabadjára engedték a gyerekeiket, mert ők nyaralnak most, nem nevelnek. Hogy más is azt szeretett volna, az nem érdekelte őket. És nyilván hasonló meggondolásból egy csomó kempingbe kutyát nem engednek be, mert így próbálják a közönség nyugodt nyaralását biztosítani. Gyereket meg nem tilthatnak ki. Pedig néha nem ártana! :P Kicsit kapkodóvá váltam így a végére, biztos jobban ki tudnám fejteni az érveimet, nézzétek el, éppen most merült fel a lehetősége, hogy csobbanjunk végre egyet a kellemes meleg vízben. Az agyam nyilván már előttem jár. A héten már amúgy is sikerült összeugrasztanom egy kutyás közösséget egy ártatlanul feltett kérdéssel, amire ahány gazda, annyi megoldást javasoltak, végül már egymást gyalázták, amiért ki-ki a magáét tartotta az egyedül üdvözítőnek. A lényeg: ne bosszantsátok magatokat ilyen cikkekkel, mert úgysincs egyedül érvényes igazság!