Van az úgy, hogy az embernek nehéz lesz a lelke. Pedig
örülnie kéne. Örül is. De közben azért nehéz öröm ez.
Világra hozol egy gyereket és tudod, hogy nem hitbizományba
kaptad, csak ideiglenesen a tiéd, épp csak addig, amíg megtanítod az életre,
aztán egy idő után el kell engedd, hogy a saját útját járja. Úgy érzed, hogy
képes is vagy rá, hiszen mi változik? Elköltözik egy lakásba, önellátó lesz,
beleszeret valakibe, családot alapítanak, nagymamává tesznek. Hány és hány
generáció élte már meg ezt a folyamatot, és szerencsés esetben mindenki boldog
lesz. Hozzák majd a kicsit, te meg rájössz, hogy az életben nem felejted el az A part alatt... kezdetű veretes
dalocskát, amire te hamarabb alszol el, mint az aprók, a pelenkacserét és
Halász Judit almaszószát dúdolni, miközben almát reszelsz egy csöppségnek, aki
talán hasonlít a fiadra, talán nem, de vér a véréből. Esküdözöl, hogy rózsaszín
cuccot te az életben nem veszel le a boltok polcairól, aztán a kéthetesnek
pirulva hazacsempészel egy rózsaszín „hajszalagot”. Belefér, egy nagyinak nem
kell következetesnek lennie. Szóval, így
képzeled.
Aztán a valóság, mint a legnagyobb rendező, más darabot
állít a színre. A kisfiú felnőve világot lát. És mivel nemcsak nézi, de tényleg
látja is, hát szerencsét próbál. Aztán megismerkedik a lánnyal, aki elrabolja a
szívét. A lány végtelenül bájos, kedves, és igen... egy más kultúra szülötte. A
szerelmes fiú pedig követve a szívét, egyre távolabb kerül a régi otthonáról,
mert mint mondja az otthona ott van, ahol a párja. És ez így helyes! Egyszer a
nagyfiam azt mondta: „ha anya boldog,
mindenki boldog”. Én csak azt tudom, hogy ez fordítva is igaz: Ha a fiaim
boldogok, én is boldog vagyok! Ha a kicsi a világ másik felén találja meg a
boldogságát, elfogadom, nevetek, még ha belül fáj is, mert tudom, hogy a
kényszerből már „megszokott” ritka alkalmak még tovább ritkulnak majd, amikor legközelebb
megölelhetem. Tudom, hogy ez neki sem könnyű, így aztán nem kötöm az orrára,
hogy ez nekem mennyire nehéz. Mert hiszem, ha ő boldog, akkor én is az leszek,
ha addig élek is.
Egy ilyen beszélgetés után az ember két dolgot tehet. Maga
alá zuhan egy csendes zugban, vagy hiperaktívvá válik, egyszerre próbál
elintézni mindent, olyan dolgokat is, amiket évek óta halogat, mert hirtelen
minden időszerűvé válik. Vagy legalábbis most így hiszi. Valamit csinálnia
kell, hogy ne gondoljon arra, hogy lesz m a j d.
Ennek következtében aztán a sok évvel ezelőtt végleg
bedöglött mosogatógép helyére szerez egy újabbat a Vateráról, ami eddig ki
tudja hol bujkált, mert sosem dobta ki a gép, amikor rákeresett. Most meg ott
van. És még nincs vége a napnak. Öt éves kutyája a lábánál alszik. Arra gondol,
ez ma vajon már a huszadik óra, amit alvással tölt? És a férje felé fordítja a gépet:
nézd milyen helyes kutyus, örökbe fogadható. A férj ellenáll. Igazából örül,
hogy csak egy kutyája van a családnak, ez is éppen elég gond minden öröm
mellett, amit egy négylábú családtag csak jelenthet. De az asszony egy újabb
képet fordít felé. A férj nagyot sóhajt. „Legalább
kölyök legyen! És tacskó!” Ó, hát az is van. Két hét múlva hozható el
szálkásszőrű tacskófiú. És csak egy van már az alomban. „Akkor írj nekik, hogy küldjenek róla fotót!” – sóhajt a férj
beletörődően, és a levél már röppen is tova az éterben. Öt perc sem telik el,
érkezik a válasz: holnapra meglesz a fotó. És egyébként ott is egy golden
társaságában nődögélnek a kis tacskó apróságok. Mi ez, ha nem égi jel? A
szundikáló eb véleményét ugyan még nem kértem ki, de ő is valahogy így érkezett
közénk, hirtelen döntés eredményeképpen; és nem sült el rosszul a dolog.
Hátha...
A három éve kiszakadt thonett szék nádazását csak azért nem intéztem el frissiben, mert hétvégén zárva tart a műhely. De a cím már megvan ;)
Hát így... elég egy kis érzelmi megingás és máris két
bizonytalan kimenetelű ügylettel zárom a napot. Tanulság? Nem árt, ha egy ilyen
beszélgetést áramszünet követ. Szünetmentes tápegységünk ugyanis még nincs
itthon.
Ja, és még valami... ma vendégségben voltunk és ott elfogyott néhány pohár pezsgő...
Ja, és még valami... ma vendégségben voltunk és ott elfogyott néhány pohár pezsgő...











