Tegnap reggel...

Ballagunk az ebbel a parkba és a zebrán átmenve szokás szerint hajítom el neki a labdát. Igen  ám, de az a francos golyó megakad egy vékonyka gallyon és már pattan is az úttest felé. Eb persze megfeszül, pattanna utána, de még időben kiáltok rá: Colin, Nem! Talán a hangomnak szokatlan színezetet adó félelmet érzi meg, de megtorpan a Sárga Isten utáni hajszában és hasra fekszik. Megdicsérem és megparancsolom, hogy Ott Marad! A hajító nyelet eléje fektetem, hogy éreztessem vele, a parancs most tényleg nagyon komoly, aztán megvárom, amíg az autók áradata elmegy és kiballagok a kereszteződés közepébe a labdához. Futni nem merek, nehogy a kutya utánam vesse magát. Labda megvan, fordulok vissza, de persze minden irányból zöldet kapnak az autók, jönnek is vagy húszan, várni kell. Szemem a kutyán, kutya szeme rajtam, de mozdulatlanul fekszik, mint egy szobor. Közben busz áll be a megállóba, emberek jönnek-mennek, ő engem figyel és hasal. Végre odaérek hozzá, mire felpattan és örülünk egy kicsit, majd a labda reppen és a nyomában Colin is. Én pedig határtalanul büszke vagyok rá.

Még mindig B.U.É.K!

Na, kellett nekem pár nappal megelőzni a mai hétországra szóló vigalmat, most próbálhatom úgy összeszedni a gondolataimat, hogy közben igyekszem nem plagizálni Alessiát. :)
Szóval, a számvetés jegyében... 2014. ...

Összességében jó év volt. Nem mondom, hogy nem voltak benne napok, hetek, amiket inkább kihagytam volna, de azokból a napokból is tanultam valamit. Magamról is, másról is... jó lecke volt.
Sok apró öröm ért, mert tudok örülni például olyan apróságoknak, mint hogy a kutya élvezi az úszást, még akkor is, ha ehhez hajnalok hajnalán kell kelni. Tudok örülni annak, hogy a párom annyi sok év után is tud kedveseket mondani, és tettekkel bizonyítani. Nem ajándékokkal, apró gesztusokkal, amiknek a fontosságát az ember évek során tanulja meg. Tudok örülni a gyerekeim sikereinek a magánéletükben és a szakmai életükben egyaránt. Tudok örülni a nagyszülőknek, akik velünk vannak még kisebb-nagyobb riadalmak ellenére. Szóval, összességében jó év volt. Ha a következő csak ennyire lesz jó, én már hálás leszek. Nem vagyok hajlandó a bosszúságokkal megkövesedetten együtt szomorkodni. Igyekszem letenni őket még mielőtt eluralkodnának rajtam. Vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, azokat próbálom elfogadni, de legalábbis nem tulajdonítani nekik nagyobb fontosságot a ténylegesnél.
Nem fogadkozom!
Nem ígérem, hogy nyárra perfekt angol leszek, mert mitől lennék. Ha meglenne bennem a kellő szorgalom, már éppen elég időm lett volna eddig is.
Nem ígérem, hogy tíz kilóval kevesebbel fogom várni a fürdőruha szezont, mert önmagamhoz mérten már eddig is sokat tettem ennek érdekében, nem sok sikerrel. Az apró örömöket pedig megtartom magamnak akkor is, ha emiatt esélytelen, hogy a mérleg kevesebbet mutasson. Nem hagyom, hogy uralja az életem az a nyavalyás digitális vacak.
Nem ígérgetem, hogy kevesebb könyvet veszek, mert az ember ne kezdjen értelmetlen szélmalomharcba legbensőbb önmagával. A könyv nekem fizikailag fontos! Az e-book-ok korában nekem kell a papír érintése, illata, a lapok közé dugott könyvjelző.
Vannak persze titkos kis álmaim, amiknek a megvalósítása érdekében lehet, hogy nem ártana beváltható ígéreteket tennem, de nem teszem. Carpe diem! Ami meg akar találni, az meg fog találni, erőltetni ezt sem lehet.
Nem ígérem, hogy jobb barátnő leszek, mert ilyen vagyok. Aki így tud elfogadni, pontosan azt fogja kapni, amit nyújtani tudok. Képtelen vagyok az alakoskodásra, és időnként nehezen mozdulok, de a szívemben tisztán és őszintén őrzöm a barátságokat.
Nem ígérem, hogy írni fogok, és azt sem, hogy nem. Ahogy 2010-ben egy új élet kezdődött számomra a betűvetéssel, váratlanul és kiszámíthatatlanul hosszú ideig, úgy most sem gondolok arra, hogy vége lesz-e ennek valaha. Vannak még bennem megírandó történetek, úgyhogy remélem, lesz még kitartásom is a folytatáshoz. Mert ez nekem is öröm.

A búcsúztatásnak most se fogunk nagyobb feneket kerekíteni, mint tavaly. Kettesben leszünk a párommal, meg persze a kutyagyerek, aki hál Istennek, nem retteg a durrogtatástól, úgyhogy az ő félelme nem rontja el az estét. Nem lesz nagy zebe-zaba sem, mert három napja úgy sikerült dobnom egy leszúrt rittbergert a jeges járdán, hogy elharaptam a nyelvem és most az evés az utolsó, amire gondolni szeretnék. A mai este nem sokban fog különbözni a tegnapitól, a múlt hetitől, egy nyáritól, vagy éppen egy tavalyitól. De nekem ez a folyamatosság nem unalmas... sokkal inkább biztonságos. Szeretem.
Holnaptól 2015-öt írunk. Az élet megy tovább, és nem is nagyon bánom, hogy nem tudom, mit hoz. Azt hiszem, sokkal nehezebb lenne, ha tudnám, mit várjak. Igazából nem is akarok várni, várakozni! Mert ez a várakozás az, amitől rohannak a napok, hetek, hónapok, évek... és bár tudom, hogy képtelenség, de leginkább megállítani szeretném az időt.

Boldog Új Évet mindenkinek!

B.U.É.K!

Tudom, van még néhány nap, de az előző tíz is olyan gyorsan elillant, nem is értem... szóval, most kívánok Boldog Új Évet, teljesülő reményeket és jó egészséget, hogy élvezhessétek is! Vigyázzatok magatokra! Pusza!

Meghitt, békés karácsonyt!

Mikor kigyúlnak a fények, pajkos koboldok zenélnek. Huncut mosollyal egy rád kacsint és közben csillámport hint. Így adja át az üzenetet: Kellemes Ünnepeket!

Készülődés...

Egy régi karácsony(fa)... idén nem ilyen lesz ;)

Karácsonyi "ajándék"...

Nem tudom, hogy az érintett személy eljut-e erre az oldalra is. Egyrészt nem hiszem, másrészt miért ne, nem mindenki olyan béna, mint én, ha netes nyomozásról van szó. :) De tudjátok mit? Már az sem érdekel!

Szóval, az Orczakönyvön van egy oldal, ahol Velencével kapcsolatban osztunk meg mi rajongók írásokat, képeket. Mint sejthetitek, én is nyomom fel lelkesen az anyagot, és a minap valaki ezeket a reggeli kis szösszeneteket szerette volna meghálálni. A maga módján.
Privátban megkeresett és a címemet kérte, mert küldene egy apró, kereskedelmi értékét tekintve csekély értékű ajándékot, aminek azonban garantáltan nagyon fogok örülni. A közelgő ünnepektől jótékony hangulatára hivatkozott a kedves "rajongó", aki egyébiránt egy idősebb férfi. Már itt összekócoltam a hajam, mert ugye azért annyira már legyen paranoiás valaki az arctalan interneten, hogy übtre nem adja ki a lakáscímét. Nagyon furmányos voltam. Alig másfél órai kínlódás után megszületett egy ötsoros üzenet, amiben még én kértem elnézést, amiért nem adom a lakáscímem, de helyette felajánlottam a férjem munkahelyi címét.

Majdhogynem postafordultával meg is érkezett ma reggel a meglepetés a megadott címre. Egészen meghatódtam, amikor a férjem reggel felhívott, hogy egy postás/küldönc (ezt azóta sem sikerült tisztázni) már az ajtóban várta, és ismerek-e egy ilyen és ilyen nevű fickót, aki csomagot küldött nekem. Mondom, persze, tudok róla. Oké! Telefon kattan.

Egy óra múlva ott állok a férjem előtt és zavartan böngészek egy készpénzfizetési számlát, amelyen a kézbesítési díjat, 2.510 forintot perkált le szerencsétlen emberem. Na, ...erről viszont nem volt szó a karácsonyi hangulatú szívbéli meglepetés kapcsán... mármint, hogy én fogom fizetni a postaköltséget! És miért ennyit? A küldemény súlya az egy kilót sem érte el, levélként feladható. Az indító város Győr, mégsem Los Angeles.

A szám íze már elég kesernyés volt, de a java még ezután következett. Csomagocska kibont, benne Erdődy János. A Szárnyas Oroszlán című könyve. Már ami az idők során megmaradt belőle. És ezt kéretik szó szerint érteni. Egy ilyen állapotú könyv egyetlen könyvespolcnak sem éke, többnyire halk sóhajjal a kukában végzi, és ha a tulajdonosa nagyon kedvelte, hát beszerez az antikváriumban egy utódot. Nem voltam rest, megnéztem, egy kifogástalan állapotú példány 1.140,-Ft lett volna.
A már említett oldalon egyébként én magam is rendszeresen idéztem ebből a könyvből, úgyhogy ha csak egy kicsit figyel, rájöhetett volna, hogy nekem is van belőle egy kötetem. Oké, hogy ajándék lónak nem illik nézni a fogát, de micsoda ajándék már az, amit messze árán felül kifizettetnek velem?
Ezek után még képes voltam megköszönni a jószándékát és boldog karácsonyt kívánni, de ha tükörbe nézek, akkor azért látom a fejem fölött a szamárfüleket.

Még igazából le sem csengett bennem a keserűség, amiért pont a szeretet ünnepe előtt sikerült így felültetni, és még jóképet is illik vágnom hozzá, amikor az Orczakönyvön tudósítottak róla, hogy az Antikvárium.hu-n nyertem egy 15 könyvből összeállított csomagot. És ha már, akkor már Alessiának is. A dolog szépséghibája csak az, hogy ezt a 2x15 könyvet 100 db megadott kötet közül lehet kiválasztani. Ezek egy része megvan, a többiek meg nagyjából kivétel nélkül nem igazán érdekelnek, úgyhogy a nyeremény kicsit ... na, hogy is mondjam ...


Úgyhogy megint csak azt tudom mondani, nem az ajándék a fontos, az úgyis olyan kétesélyes dolog. Legyen béke, nyugalom, szeretet ... és tánc (ahogy egy ifjú értelmes fogalmazta meg a választások napján, hogy mit vár az újonnan felálló önkormányzattól). Pusza mindenkinek!

Golden

PS. ha valaki nem tudná,miről van szó https://www.youtube.com/watch?v=bsBxf8F-PFk&spfreload=10

December 11. Colin

Mikulás napján az egész család lógatta az orrát. Üres volt a ház, rettentően hiányzott Valaki, aki előtte tizenöt éven keresztül ott örült az ajtó nyílásakor, akivel bebarangoltuk az Őrséget, a Balaton felvidéket, a budai hegyeket, aki mellénk bújt a tv előtt, aki türelmesen várta, hogy a vacsorából neki is jusson pár finom falat. Morgan aznap reggel ment el az örök vadászmezőkre, és nem nagyon tudtunk mit kezdeni az űrrel, amit maga mögött hagyott a családban. Hiszen még itt voltak körülöttünk a dolgai, még nem volt szívünk elpakolni a tányérjait, a játékait, mintha sosem lett volna.

A ház ura a kissé komor hangulatú vacsora után tétovázva megköszörülte a torkát. -Az interneten láttam valamit... – kezdett bele és azonnal kétfelől hurrogtuk le: Nem! Némi feszült csend következett. Magamban én is háborogtam: Hogy tud máris erre gondolni? Hiszen még alig néhány órája volt, hogy ... Turkáltuk a vacsorát, aztán egy idő után újra próbálkozott: -Higgyétek el, a legjobb fájdalomcsillapító lenne! ...Nem hittük el. Egy fél óra múlva nemes egyszerűséggel nyitva hagyta a laptopot egy képnél, és ezzel megpecsételődött a sorsunk. 

Egy „édestündérgombócplüssmaci” szerepelt a képen ... pontosan úgy reagáltunk, ahogy számított is rá... nem lehetett nem imádni már az első pillantásra, ismeretlenül, a távolból. –Szombaton el kellene hozni, mert már majdnem tíz hetes – adta meg a kegyelemdöfést a családfő, hogy aztán az egész hét ennek a várakozásnak az izgalmával teljen. És persze némi lelkiismeret furdalással, amiért ilyen hamar képesek voltunk valaki mást is a szívünkbe zárni. 

Szombaton pedig megérkezve egy Ópusztaszerhez közeli tanyára, a villanypásztor mögött megpillantottuk a világ egyik legédesebb kis kölyökkutyáját. Hazafelé fogtam az ölemben és végre tudtunk beszélni olyan apróságokról, mint például a névadás, ami egész héten tabu-téma volt, mert még mindig ott volt bennünk az a furcsa érzés, hogy valamilyen módon hűtlenek vagyunk öreg barátunkhoz, aki most odaföntről biztos szemrehányóan néz le ránk. Szombat délre úgy döntöttünk, hogy ha két héttel ezelőtt találtuk volna ezt a kölyköt, akkor még ő is örülhetett volna neki. Szerelem volt első látásra ez a kis bolhás, és ez utóbbi jelzőt tessék szó szerint érteni.

Ma négy éve, hogy velünk van Colin, aki egy ideig úgy tűnt, a klasszikus „Gyereide-takarodj” nevet fogja kapni, ...amikor is a mamája törzskönyvén felfedeztem egy ismerős nevet, hogy úgy mondjam, egy közös őst Morgannal. Ő volt Királytelepi Arany Colin, és innentől már nem is volt kérdés, hogy a kis mafla is ezzel a névvel fog bemutatkozni a jövőben. 

Követve a régi hagyományokat, visszük magunkkal mindenhová, ahova csak lehet, bár olyan ragaszkodó, hogy ha akarnánk se tudnánk elhagyni. ...Azon a bizonyos egy héten, amíg a vele való találkozásra vártunk, én számtalanszor elszipogtam, hogy „Mi lesz,ha nem lesz olyan bújós, mint Morgan volt?”. Nos, ha lehetett ezt fokozni, Colin képes volt rá. Szelíd, báránylelkű, örök baba, labda-és vízmániás. Soha nem gondoltam volna, hogy kutyával ennyire egyszerű is lehet az élet, mint vele. Gyorsan feledve a kezdeti gyerekkori rosszalkodásait, amiknek néhány fülhallgató, sok-sok papír és más apróság vált az áldozatává, egy igazi angyalt kaptunk a személyében. Hihetetlen nyugodt, konfliktus-kerülő, a parkban is elhíresült a barátságosságáról. Ha olyan kutyus bukkan fel a gazdájával, akik még nem ismerik, a többiek kórusban nyugtatják, Colintól nem kell félteni.

Nyilván sokat jelent a tapasztalat, amire Morgan mellett tettünk szert, de Colin a maga módján egy őstehetség. Talán nem olyan ügyes fizikailag, mint az elődje volt, az agility nem lenne olyan egyértelműen neki való foglalkozás, de ugyanakkor természetes intelligenciájával elképzelhetetlenül könnyen tanítható. Itt nem mindenféle trükkökre gondolok, a mindennapi életben való alkalmazkodása fantasztikus. A póráz az esetében valójában csak látványos kiegészítő, alig használjuk, mert egész egyszerűen nincs rá szükség. Annyira a gazdára figyel, hogy ez a legszorosabb póráz, amit csak el lehet képzelni. 

Mint mondtam, ma négy éve van velünk... rengeteg idő áll még előttünk, közös kalandok, ...és a már mögöttünk lévő évek ismeretében bizton állíthatom, életünk egy különösen szép fejezetét köszönhetjük neki.