Nevek

Névválasztásról már írtam, hogy a Morgannal közös ős után lett Colin, de persze azért voltak más ötletek is. Kiskölök részéről kis kedves név volt a kívánság, például Mogyoró. Most kérdezem én, egy közel 40 kilós kutyát hívjunk Mogyorónak? És akkor azt még nem is tudom, hogy a „mogyorói” tényleg rendben vannak-e. Nekem is voltak ötleteim, nehezen múló Twilight-saga mániám kapcsán persze felmerült a Rob, de még a Jasper is. Azt már meg sem említem, hogy Winkler Robi (Kutya utónévkönyv) szerint egy angol vizslának, márpedig a golden az, az Edward név igen kifejező. Egyetértek.  De hát nem lehetett keresztülverekedni az ötletet.  Párom a Jack Sparrow mellett tette le a voksát, akár egyben, akár külön-külön. Nekem tetszett volna, de Kiskölök ezt is megtorpedózta. Áldassék tehát Colin-ős neve, mert ha ő nincs, lehet, még ma se lenne neve szegénynek.

Ehh ... szomszédok

Aszongya a szomszéd, "hogy lehet ilyen nevet adni a kutyának, amit nem lehet megjegyezni?"
Lehet benne valami, én is sokadszor mondom neki, hogy Morgan...

Feledékeny

Az milyen már, hogy napközben állandóan a kert és a lakás között futkosok karomban a túlsúlyos "gyerekkel", de a fényképezőgépet még egyszer sem vittem magammal, pedig kéznél lenne... :(

Mindenféle hirtelen

Hát, igen... ahogy itten fogalmaznak, most éppen egy kicsit GYES-en vagyok. Muszáj, mert nem lehet a bébit se rögtön mélyvízbe dobni (már csak a saját jól felfogott érdekemben sem). Szóval, mostantól hallani fogtok rólam, rólunk eleget. Még talán sokat is :)
Amiről először is írni akartam, az a bénázásom. Felnőtt már a kezeim alatt egy tacskó meg egy golden, de amit most művelek ... Mint akinek még soha nem volt kutyája. Először is előkerültek a szakkönyvek. Mert már arra sem emlékeztem, egy kölyök hányszor eszik naponta. És az a fránya könyv arról már nem is ír, hogy mennyit...
Aztán a ruhatár... Merthogy egy kutya (főleg egy kölyökkutya) mellé külön ruhatár dukál, ha nem akarja az ember a rendesebb holmiját hamar átadni az enyészetnek. Colin szőrös (Alessia itt mondaná, hogy mu-ha-ha...), nagyon szőrös. És bár mára eljutottunk a bizalom azon fokára, ahol engedi magát a kefével végiggereblyézni, azért jut is, marad is. A mostani akcióhoz rendszeresített sötétkék (!!!) melegítő nadrágomon főleg. Morgannál világoszöld volt, de az se volt sokkal jobb választás, azon állandóan tappancsnyomok voltak. Szóval, mostanában én is szőrös vagyok, meg a konyha is. Ezen a helyzeten a partvissal igyekeztem javítani. Itt ért a másik "meglepetés".
Colin szerint a házimunka rettentő jó szórakozás. Egy partvis olyan jópofa dolog, ahogy a nózim előtt cikázik, és a már összekotort szeméten is olyan jókat lehet csúszkálni, szétpöckölni. "Anyát" ugyan a szélütés kerülgeti, de hát tudom én, hogy nem haragszik komolyan. Aztán ott a felmosó-mopp. Na, az aztán az igazi. Ha rácsimpaszkodok, még húzni is tudnak vele. Az íze ugyan nem valami finom, de még mindig kisebbet prüszköltem tőle, mint attól a falat banánnak nevezett izétől, amit anya az orrom alá dugott az előbb. Szóval, vidáman múlatjuk az időt. Anya ugyan mondogatja, hogy más dolga is lenne, mint velem játszani, de látom rajta, hogy ezt se mondja komolyan, mert akkor meg minek villog itt azzal az ezüstös valamivel a szeme előtt.

Kezdődnek a hétköznapok

A kép senkit ne tévesszen meg, azért nem ilyen ám 24 órában :)
A "dolgokat", hát igen, kicsit elkiabáltam. Éjjel nem hallottam, hogy nyafogna, azt igen, hogy jön-megy, pakolászik. Reggel aztán ott volt az előszobában a csomag. Tény, hogy a vackától legmesszebb pakolta le, bele sem léptem, így nagy baj nem történt. A lépcsőn lefelé közlekedésre még nem tudom rávenni, de felfelé már szabályosan szalad. A kis maflája, azt azért látni kéne, ahogy a gömbölyű fenekét viszi felfelé :) Idegei teljesen rendben vannak, mert attól sem kapott frászt, hogy a kukát bevonszoltam az utcáról. Aztán abban is elhelyeztünk egy kis büdi csomagot :)
Kicsit "mama-függő", mert leginkább az tetszene neki, ha ölbe venném, ami tekintve a 13 kilós súlyát, nem könnyű mutatvány. Imádna rajtam aludni, ezt a hazautazásnál úgy látszik azonnal "megszokta". Igazság szerint engem se sokat kellene kapacitálni, mert úgy kapaszkodik, mint egy kisgyerek. De józan ész! Szóval, ilyenkor beéri azzal is, ha alattam, a lábamnál szundíthat. Ami megint csak macerás, ha mást is szeretnék csinálni, mint őt csodálni. A szoba és a konyha közötti rács már nem akadály neki, csak a jóindulatán múlik, hogy tudomásul veszi-e. Szóval, lesznek azért itt gondok :)

Colin

Eltelt az első éjszaka, és az első nap. Éjszaka csendesen aludt, hajnali fél hatkor én nem bírtam tovább, kisettenkedtem a konyhába, ahol egy éber szempárral találtam szembe magam. Sehol semmiféle balesetnek nyoma. Kutyus kézbe, irány a kert. Rögtön tudta, hogy miről van szó, végezte a dolgát (dolgait), aztán kis szaladgálás a kertben, majd irány a reggeli. Colin nem eszik. Erre nincs szebb szó... zabál. És valóban nem válogat. Alig húszszor hangzott el a nap folyamán, hogy Morgan így, Colin úgy. Nem hasonlítgatjuk össze őket, nem, csak valahogy mindig szóba kerül, hogy milyen azonosságok, különbségek vannak köztük. Úgy tűnik (és most el ne kiabáljam!), hogy Colin szobatiszta máris.
Ma nehéz napja volt, mert délelőtt vendégei voltak (Alessia fotója látható fent), délben anyóshoz vittük őt is a családi ebédre. Az autózás semmi gondot nem jelentett. Aztán délután megismerte a szüleimet, majd egy picit később Nagyfiút és nejét. Az anyu kicsit neheztelt, amiért máris itt az utód. Úgy gondolta, majd ő nem fog rögtön összebratyizni vele. Ja, csakhogy erről Colinnak is megvolt a maga véleménye.Addig sündörgött körülötte, feküdt a lábára, amíg ki nem harcolta az első simogatást, és onnantól már ő volt nyeregben.
Ma már a lépcsőn is egyedül közlekedett, ami tekintettel a 13 kilós súlyára, igazi segítség nekem. Anyóshoz menet, a kocsiból kiszállva (életében először) nyakörvben és pórázon sétált a házig mindenféle ráncigálás nélkül. A lifttel még barátkozni kell, de hamar rá fog jönni, mennyivel egyszerűbb azzal suhanni a hetedik emeletig (és ahhoz bizony át kell lépni az ajtón, mert ma még nekem kellett berakni, kivenni).
Most pedig megyek, még aktuális a negyedik étkezés és a kis maszat elég türelmetlenül toporog. :)
Mancsos üdvözlet minden erre járónak.

Búcsú és üdvözlet ...

Morgan elment, de mégis velünk marad örökre! Utódja már van, de nem pótlék (bár, kétségtelen, hogy erős fájdalomcsillapító hatása van), hanem egy belevaló kis fickó. A története kicsit sorsszerű, de éppen ez a szép benne.
Morgantól hétfőn kellett búcsút vennünk. Akkor még azt hittem, most egy olyan szomorú időszak jön, amit nem kívánok senkinek. Aztán (mivel az élet nagy rendező) egészen másként alakult minden. A férjem a maga módján gyászolt, azonnal kiskutya-keresésbe fogott, talált és döntött (egyedül). És mire magunkhoz tértünk, már úton is voltunk Szeged felé. Az újoncról jószerivel csak annyit tudtunk, hogy két hónapos fiú és nagyon aranyos. A választás elsősorban azért esett éppen őrá, mert a gazdája kézben fotózta, ellentétben a többiekkel, akiket szobában vagy udvaron. Kicsit a világ végére kellett menni érte, ahol aztán kiderült, hogy közelebb van a három hónaphoz, törzskönyve sincs, viszont egy óriási fazon. Elhoztuk. Ő pedig nem tiltakozott :)
Az utazást nagyszerűen viselte, a kertünk tetszett neki, mint ahogy a leendő helye és a játékok is. Nagy étvágya van, jó kedve és óriási szíve. Minket már a mancsa köré csavart. Itthon aztán kiderült, hogy a családja és Morgan valami távoli szálon, de kimutathatóan rokonságban vannak, így aztán végre a közös ős révén a nevét is megtaláltuk. Colin lett. Mostantól indul az ő, a mi új közös nagy kalandunk.