Pofára esés ...

Szerencsére csak átvitt értelemben, mert ha a valóságban is sikerült volna, akkor az elég megalázó lenne. A saját teljesítményemről annyit, hogy szerintem nekem 28 nap kellene, hogy az alapszintet hozzam. Csak annyit mondok, hogy 5-6 mp-nél majdnem "belehaltam". Lehet próbálkozni. Jelentkezzen, aki hozzám hasonlóan puhány, ne érezzem már magam olyan szarul! Oké, a teljesítményeket természetesen az évek függvényében vizsgáljuk :D

http://alternativegeszseg.hu/index.php/2017/01/18/28-napos-kihivas-ami-drasztikusan-atalakitja-tested-emberek-millioi-ertek-el-hatalmas-valtozast-vele/

Hétköznapi hősök

Az unokahúgom második férje ma olyat tett... Fura a helyzet, mert az elsőt is bírom, bár a válás idején próbáltam a rokonnal szolidarítani, de az illető baromi jó állatorvos, úgyhogy megmaradtunk egymásnak. Ennél fogva talán egy kicsit feszélyezettebb volt a viszonyunk az új sráccal, már csak azért is, mert ő szerintem egy pöppet zárkózottabb típus. De ma Sanya hezitálás nélkül kapta le magáról a ruháját és ment a kutyája után a Balatonba, hogy kisegítse a partra a szeleburdi és ügyetlen boxer-lányt. Sokkoló élmény lehetett. A képen is jól látszik, hogy a tó jege még ott van, a partközelben is jéghártyás a víz. A kis lüke még nyáron se szereti beledugni a lábát a vízbe, erre most meg beleugrott. Szerencséje, hogy ilyen remek ember a gazdája, mert könnyen baj lehetett volna a dologból a fagyos vízben. Úgyhogy a legközelebbi találkozáskor én biztos a srác nyakába borulok és egy szívből jövő puszival köszönöm meg neki, amiért gazdi, és igen, Ember volt a talpán.

Rágom a gittet ...

Ahhoz képest, hogy a horoszkópom az idei évre fantasztikus dolgokat jósolt, eddig nem nagyon jött be egyik jóslatuk sem. Sírhatok nyugodtan, mert már választ kaptam mindkét kiadótól, akiktől a "fantasztikus áttörést" vártam. Két regénnyel pályáztam, egyik sem jutott túl az első rostán. Ez alapjáraton el kellene, hogy gondolkoztasson, talán én képzelek róluk túl sokat, de aztán belelapozok és kiegyenesedik a gerincem. Nem tudom, hogy kik győztek le és mivel, de ezek a sorok bármikor vállalhatóak, úgyhogy még mindig nem adom fel. Próbálok úgy csinálni, ahogy tulajdonképpen soha életemben nem tudtam. Abban a bizonyos "kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon" stílusban. Ennek jegyében eldöntöttem, feltöltök egy regényt abba a bizonyos Magyar Irodalom Házába, amelyik Alessiának már meghozta az érdeklődést. Tudom persze, hogy totálisan más műfajban utazunk, és talán csak egy újabb pofonnak megyek elébe egy romantikus regénnyel, amivel - még én is látom - folyót lehet rekeszteni. Néhány írós oldalon "hallgatom" a szerzőtársakat, ahogy elkeseredetten keresik a lehetőséget a kitörésre, a megjelenésre, az elismerésre. Mindannyiunkban ugyanaz a vágy munkál, de őszintén szólva ijesztően sokan vagyunk, akik ugyanarra a néhány fókára vadászunk. Na, nem is szaporítom a szót, még egyszer átnézem a szöveget, aztán hajrá! Ha én nem hiszek benne, ki más tenné?

Rosszkedv ellen tennivalók ...

Nos, hát egyelőre úgy tűnik, a nyelvtanulás kérdése elrendeződött. Alessia szerint nem döntöttem jól, de ezt majd az idő eldönti. Ugyanis megrendeltem a neten a GoAngol nyelvtanuló csomagot. Van hozzá egy rakat könyv, cd és online letölthető hanganyag angol, amerikai, ausztrál kiejtéssel. Írásbeli feladatokat be lehet küldeni, javítva, kiértékelve visszaküldik, de az igazi hangsúly a hallás utáni értésen és a hétköznapi szófordulatokon van. Talán nyelvtanilag nem visznek a csúcsra, de nem is nyelvvizsgázni szeretnék, hanem beszélni és főleg megérteni, ha beszélnek hozzám. Kíváncsian várom a csomagot, aztán egyelőre úgy fest, Tibivel közösen vágunk bele a kalandba. Ő ugyan tanulta is, beszéli is az angolt, de azt mondja, a gyakorlás neki sem fog megártani. Hm, kíváncsi vagyok! Rendeltem én már - az őszinteség jegyében el kell ismerjem - nyelvtanuló csomagot a Reader's Digesttől, de ott valahogy ez a beszélgetős rész nem volt elég hangsúlyos. No, meg a kitartásom sem, az is igaz. De most!
A futárra várva pedig körbenyalom a kéglit, mert holnap talán vendégeink is lesznek, meg amúgy is aktuális. Este vasalni fogok egy hónapra visszamenőleg. Buzog bennem a tettvágy :D De azért gépelek szorgosan a fene nagy buzgalomban :P Na, megyek, és nagyon igyekszem nem "popsit" csinálni a számból. Tiszta lakás, rendes ház és okosodó háziasszony. Egyelőre ezek a tervek :D Ja, meg elvinni a kis szőröst kutyakozmetikushoz. Csak ne félnék, hogy a kis szőrmókból milyen pucér egeret fognak varázsolni :D

Kifejezetten sz@r érzés ...

Nos, a suli-projekt bedőlt, mielőtt elkezdődhetett volna. Maradt a szerda-szombat (5 és 10 óra) beosztás, módosításra nincs lehetőség. Döntenem kellett, hogy bevállalom-e, hogy egész nyáron ott ülök a padban vagy sem. Döntöttem. Volt itthon némi verbális tányérdobálás, ígérgetés, de főleg kompromisszumképtelenség, s végül maradtam én a gyenge láncszem, aki megadtam magam. Erre vonatkozóan lesz majd egy szülinapi posztom, ugyanis úgy látszik, ez a vonásom már a csillagokban is megíratott. Úgyhogy ha valaki megbízható és megfizethető angol-tanárt ismer (lehetőleg megközelíthető távolságban), akkor nyugodtan ötleteljen, különben előfordulhat az a kínos eset, hogy leendő menyemmel a How are you?-n kívül nem sok mindenről fogunk majd beszélgetni :( Baffa meg!
Pedig már egészen büszke voltam, mert a koszként innen-onnan felszedett nulla nyelvtudásommal is 65 pontból 25-öt értem el a kőkemény felvételi teszten, úgyhogy még csak nem is a teljesen kezdő csoportba osztottak volna be.
Na, "hepivalentájn"! :(

Nem jó érzés.2

Végre a sarkamra álltam és hoztam egy döntés. Tök mindegy, hány évet tudok magam mögött, de újra iskolába akarok járni! Persze, volt némi hátsó gondolat... egyrészt, hogy az iskola most kivételesen "ingyenes" és elsősorban a nyelvre koncentrál. Ki ne ragadna meg egy ilyen alkalmat? - kérdezem én, akinek igencsak a körmére ég már ez a nyelvtanulásos mizéria. Nem tudom, ki hogy van vele, én nem vagyok kellőképpen eltökélt (mert motivált még csak lennék), hogy magamban, a négy fal között vegyem fel a harcot az angol nyelvvel. Persze, ragad az emberre egy s más, mint a kosz, ahogy mondani szokás, de ez azért egy idegen nyelven beszélő családtaggal kommunikálni ez vajmi kevés, lássuk be. Tehát jelentkeztem online, elmentem a beiratkozásra, megírtam a tesztet, részemről mindent megtettem a nagy cél érdekében. Erre kapok egy értesítést, hogy a meghirdetett hétköznapi órák helyett (mellett) szombaton teljesítsek öt tanórát. Szombaton! Én, aki már így is alig bírtam kiharcolni a kissé önző férjemény mellett az iskolába járást. Jön a tavasz, jön a nyár, én meg szombatonként vonuljak el Pest túlsóra és üljek a padban, a család pedig itthon várja, hogy megvilágosodjak. Nem tudom felvállalni a konfliktust, amit a helyzet szülne. De iskolába akarok járni! Tanulni akarok! És nincs rá alkalmanként 5 ezer forintom, hogy egy magántanár simogassa a buksimat elnéző vigyorral, amiért még erőlködöm. Elképzelni sem tudjátok, mennyit koptattam a számat, amíg megtaláltam az érveket, amiért ezt az iskolát nekem el kell végeznem, erre pont ők tesznek keresztbe. Persze, lehet, elkiabálom és segíteni fognak a hétköznapi csoportok valamelyikébe való bejutással, de nem nagyon bízom benne. Négy napja írtam nekik egy levelet, amire nem válaszoltak. Így más esélyem nincs, mint 15-én elvándorolni a tetthelyre és ott próbálkozni. De ha nem megy, akkor megint egy kudarccal több . A franc egye meg! Pedig a horoszkópom mindenféle csodás dolgot jósolt erre az évre. Oké, még csak február közepe van, de eddig baromira semmi jele a csodáknak. Pedig addig kéne jönnie, amíg még örülni tudok neki!

Nem jó érzés ...

Így utólag már nyugodtan mesélhetek róla, hogy decemberben egy (meghosszabbított) beadási határidőt kihasználva, jelentkeztem a Libri Kiadó Insomnia Booklovers romantikus/erotikus regénypályázatára. Mert olyan szépen írták, hogy végre az angolszász fordítások helyett a hazai szerzőket akarják támogatni. Heuréka!
Volt is egy kb. 400 oldalas regénykém, A menedék. Gondoltam beáldozom a siker reményében, mert a remény hal meg utoljára. És már megint bebizonyosodott, hogy azért, mert ő a gyilkos.
A kiírásban szerepelt, hogy lesz majd lépcsőzetes értesítés. Akik átmennek az első rostán (amikor is 3 oldallal próbálod eladni a 400 oldaladat, vagy másképpen a közel egymillió karaktert tízezerrel), azok ... és itt valóban kissé homályossá vált a kiírás, de értelemszerűen arra gondolt mindenki, hogy ott már bekérik, ha nem is az egész írást, de mondjuk az első fejezetet. Nos, nem így történt. 3 oldal alapján kihirdették a győztest, aki jól sejthető, nem én voltam.
A lovagiasság szabályai szerint megköszöntem a tájékoztató levelet és sok sikert kívántam nekik a továbbiakra. Erre ma egy elég felháborodott  hangú írótárs nyílt levele került elém, aki szépen, pontokba fogva rávilágított a pályázat, de leginkább az elbírálás homályba vesző részeire. Innen pedig elég elkeserítő végiggondolni, milyen eséllyel lehet ma indulni egy pályázaton bárkinek, aki a "körön kívül" van.
Nyilván savanyú a szőlő, meg hasonlók, de azért tényleg elgondolkoztató, hogy hogyan nyerhette a harmadik helyezést valaki, aki még csak nem is a pályázati kiírásnak megfelelő témában indult. És miért nincs nevesítve egyik helyezett sem. Persze, a többiek, köztük én is, nyilván utána olvasnának az illető korábbi írásainak (ha vannak), hogy lássák, micsoda tehetség kell ahhoz, hogy egy nagy névnek számító kiadó segítő kezet nyújtson a könyved kiadásához. De ez nem lehet gátja a nyilvános eredményhirdetésnek.
Tegnap sem voltam boldog, amikor az ominózus levél megérkezett, de udvariasan megköszöntem, és próbáltam megemészteni. Most azonban már kifejezetten baffa a csőröm. Mert valóban kezd olyan érzést kelteni a dolog, hogy itt száznál több reménykedő írópalánta kegyetlenül át lett verve. A védelmünkben pedig annyit megjegyeznék, hogy szerintem egy kezdő írónál, aki még konkrét kiadói tervezgetéssel nem találta szembe magát, nem lehet elvárás, hogy a saját irományából kiválasszon három oldalt, amelyek általa nem ismert kiadói igényeknek megfelelőek. Ez szinte olyan, mint amikor az óvodai versmondó versenyre jelentkezve lelkesen tanítanád a gyereknek az Anyám tyúkját, pedig a zsűri a szíve mélyén tulajdonképpen Pilinszky János: Örökkön örökké című versét szerette volna hallani tőled. Kiscsoportban.

Update:
Az Ortzakönyvön törölték a levelet (talán az írója maga, nem tudom), akik pedig mostantól kommentelnek, őt szídják, amiért nem képes emelt fővel viselni a vereséget. Én meg leginkább azon gondolkozom, abból a csoportból is ki fogok lépni. Mit kezdjek egy rakás önimádó, önmagát hájpoló fazonnal, akik kéjelegve dicsérgetik a 3. helyezettet, akinél nagyképűbb furkót nem hordott a föld a hátán. Ő már befutott, elismert, gyakorlott, ... az isten tudja még mi minden, aki megérdemelte a helyezést ... de ha igazából utánanézel, akkor egy óriási kamugép. Ha valaha is az illető elé jutna ez a néhány sor, akkor azt is ideírom, miért gondolom ezt. Mert megkérték, hogy ossza már meg a fülszövegét, amivel ezt a sikert kiérdemelte. Onnantól válasz nélkül sürgősen kilépett a kommentelésekből és egy másik fórumon panaszkodott, hogy egyesek mennyire nem tudnak veszíteni.
Mindegy! Talán kár is volt itt puffognom, hiszen ez egyrészt nem változtat semmin, másrészt azt az érzést keltheti az olvasóban, hogy képtelen vagyok veszíteni. Pedig tudok. Volt alkalmam gyakorolni. Csak én vagyok a kis naiva, aki még hisz a Mikulásban és a megmérettetések tisztaságában. Uff...