A minap több romantikus történetet is abbahagytam, mert a tizedik-huszadik oldalnál már igazából nem érdekelt a folytatás. Ha a szerző azonos volt, még az az érzés is rám telepedett, mintha csak a helyszíneket és neveket változtatta volna meg, amúgy sértően egy kaptafára írta volna az újabb "regényt". Ahogy anno a barátnőm is mondta: "Te, ezeknél akkor is jobbat írnál, ha a fél kezedet a hátsódba - ezt közvetlenebbül fogalmazta meg - dugnád". És igen, ezt éreztem én is. Aztán csukott szemmel a könyvespolc elé álltam és találomra kihúztam egy könyvet, mert olvasni kell, mit ad isten, éppen egy sajátot. Ha már így alakult, hát beleolvastam. Lehet, hogy vannak benne mondatok, amiket ma már másképp fogalmaznék meg, de összességében tetszett, és bár emlékeztem, hogy mi lesz a vége, mégis örömmel olvastam el belőle jó néhány oldalt. Tíz évvel ezelőtti történetek ezek, akkoriban türelmetlenül toltam fel annak a kiadónak a programjába egymás után az írásaimat, amely ugyan kínált némi szerkesztést, de hát a borítóval, a szerkesztéssel nem igazán foglalkoztak, és úgy általánosságban is csak a lelkes amatőr írók kitárulkozását támogatták. Ennyi fért bele nekem és a családnak, néhány megengedhető kisebb kiadás, és ezzel egyidőben annak a tudomásul vétele, hogy ebből nem fogok meggazdagodni, ha ráadásul még a terjesztés is az én feladatom. Nem leszek ott a könyvesboltok polcain, a kirakatokban, csak az online térben, ami sokaknak talán még elérhetőbb és kedveltebb, mint az a bizonyos kirakat, de nekem az a fránya polc lett volna álmaim netovábbja. Igazából nem is tudom, miért, hiszen azokon a polcokon számtalan romantikus regény szerzője kínálta magát, profi háttérrel, a belbecset messze túlcsillogó külcsínnel. Na, mindegy is, megint belelovalltam magam ebbe, pedig ez már a múlt, hiába lapulnak még a laptop könyvtárában kiadásra kész regények. Én már nem bajlódom velük.
Inkább előkotortam az úgynevezett "ötletbazárt" és onnan választottam ki két írást, ami 8-10 oldal után annak idején ide került be, mert sem időm, sem lelkesedésem nem volt a folytatásukra. Most ezekkel próbálom felpiszkálni a régi tüzet. Azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amikor csak a gondolatok számítottak, X és Y életének megannyi apró állomása, közös utazásuk története és a jövőbe vetett hitük. És a hála a középiskolának, hogy megtanítottak olyan gyorsan gépelni, hogy követni tudjam a szárnyalást. Lehet, hogy ezekből már nem lesznek kiadott könyvek, de újraélesztem a már öt évvel ezelőtt magára hagyott www.lassukeringo.blogspot.com-ot és ott felkerülnek majd részletekben. Már alig várom! Mert ahogy Toni Morrison, irodalmi Nobel-díjas amerikai írónő mondta: "Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése