Legutóbbi (és egyben idei első) balatoni kirándulásunk alkalmával kiderült, hogy betojt a még második életévét sem megélt klímaberendezés. Csak egy darab van, azzal se hűtünk soha, őszi és vagy tavaszi hónapok hűvös estéin melegünk mellette. Melegedtünk. Felhívtuk a szerelőt, aki felrakta a falra. Szigorúan hétfőn, hétvégén nem zavarkodunk, bármennyire is kockára fagyott a valagunk a télen áthűlt házban. Mondom neki, hibaüzenete: L3. Kérdi ő, hogy "ki halt meg?" Mert ő most vezet és momentán fogalma sincs, mit jelent ez a kód. Baszki, nekünk se sokat jelentett, amíg ki nem kerestük az internet mély bugyrából, de neked elvileg ez a szakmád, te beszéltél rá erre a típusra. Álmodból felkeltve tudnod kellene, mi és miért jelez ezen az átokverte ketyerén. Mondom neki, hogy a google a barátunk és ő azt mondta, a külső ventillátornak van valami problémája. Ja, jó, akkor biztos méhek építettek a ventillátorra fészket, esetleg valami más, de neki most munkája tengernyi, nincs érkezése ezzel foglalkozni. Megoldjuk, csak mondjon egy időpontot, hogy a lassan melegedő tavaszban is tudjuk élvezni a telket, ha már van és ha már alaposan felemelték a rá vonatkozó helyi adót is. Na jó, legyen április 14, hétfő. Legyen! A dolgot hangyányit árnyalja, hogy a nagyobbik fiam éppen ideiglenesen a honban tartózkodik, elsősorban vele töltünk időt, de éppen elutazik, úgyhogy vasárnap irány a telek. A nagyi ugyan köhög, mint egy végstádiumos copd-os beteg, de mindannyian tudjuk, hogy nincs nagy baj, mert a férjem éppen meggyógyult a köhögésből, nyilván átadta a nagyinak, majd elmúlik nála is, ha kellő mennyiségű ACC-t ivott a lelkem. A korábban használt és a klíma beköltözése után mélyen elpakolt gázkályhát is előbányásszuk, megfagyni nem fogunk, akkor sem, ha a nagyi folyamatosan ezt vizionálja. Igazából még egy elektromos kandalló is megbújik a tv alatt, akár őt is beizzíthatjuk, bár, akkor garantáltan letekeri a villanyórát. És eljő végre a hétfő, amiért a ház ura szabadságon maradt és várjuk a szerelőt, aki délután meg is érkezik és nagyjából félórányi próbálkozás után széttárja a karját. Háááát, akár a külső egységnek ez a része halt meg, de az nincs raktáron, ha megrendeli, az is pár hét, meg mire neki ideje lesz újra kijönni. És akkor még kiderülhet, hogy nem is az a baj, hanem más... Igazából örülök, hogy nem orvos, nem tanár, bár egy villamossági szakember is okozhat életveszélyt.
Úgyhogy itt állunk április derekán, a húsvéti ünnepek előtt egy lassan felmelegedő házban. Ha csak rólunk lenne szó, még buli is lenne, évekig ilyen időben "vészeltük át" az első heteket, a kutya éjszakánként hozzánk bújik, még melegünk is van, de most itt az anyu a 88 évével, aki még a plusz 30 fokban is képes kabátban ücsörögni az árnyékban. Ő konkrétan a fagyhalál szélén érzi magát, még ha a valóságban ettől fényévekre is van. Hétvégére vendégeket is várunk, még jó, hogy ők egyébként a saját hálózsákjaikkal érkeznek. Igyekszem jópofát vágni a dolgokhoz, bár még fogalmam sincs, mibe fog ez az új melepetés fájni, de ez az idei év már annyi problémát hozott, hogy máskor egy évtizedre is elég lenne. Fogalmam sincs, mi lenne a megoldás a túléléshez. A probléma ugyanis sokak szemében még csak nem is probléma.. De én már megtanultam a mások problémáit is megértéssel fogadni, akkor is, ha azok az én szememben nem azok. Reménykedem, hogy én is ilyen megértésre találok. Ugyanis az nem is lehet vita tárgya, hogy mindenkinek a maga problémája a legütősebb. Két éve élve vagyunk eltemetve a mamával, akinek ez a helyzet már-már ideális, mi meg egymást marjuk, ahogy milliméterről milliméterre kopik az idegrendszerünk. A múltkori gyomrost, a listán való visszalépésről még meg sem tudtam emészteni. Ez a klímás vacakolás most attól is megfosztott, hogy otthon lehessek és kezdhessem intézni legalább az ideiglenes elhelyezését, ha látni akarom a nyáron az unokáimat. Rémálmaimban pont ez a kimaradt egy hét hiúsítja meg a sikeres keresgélést. Hiszen ahogy az április pillanatok alatt elért minket, úgy a július is itt kopogtat már az ajtóban.
De már megint elkalandoztam. A Húsvét érkezik. Didergünk majd a hidegben, az unokákra gondolunk, akik akár itt is szaladgálhatnának a kertben apró színes tojásokra vadászva, de még a nyomorult mesekönyvek se juthattak el hozzájuk. Oké, ezen se akarom már rágni magam. Higgyétek el, nem könnyű! És akkor felkolbászolok a netre, látom a "bátorakat", akik a gránitszilárdságút erőszakolják meg sokadszorra és konkrétan az élettől megy el a kedvem. Ettől az élettől, nem a Lamborghinis, Guccis, luxusszállodás szelfizős élettől, csak ettől a teljesen hétköznapitól, a földhözragadt problémáimmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése