A költészet napja - kicsit másként

 Mint általában, a cím csak áttételesen utal a későbbi tartalomra, előre is bocsánat érte. Kutyás család vagyunk már jó ideje, tacskóval kezdtük, most megint tacskónál tartunk, köztük volt még másik tacsi és két golden is. 
Az első Buksi volt, a simaszőrű tacskó, aki nevelt nekünk egy részben tacskó lelkületű goldent, Morgant. Kettejükről - igazából elsősorban Morganról - írtam egy könyvet: Morgan - mindent kutyámról, ami leginkább egy személyes főhajtás volt egy négylábú előtt, akiről sokáig úgy gondoltam pótolhatatlan, de mára tudom, hogy inkább "csak" az életem egy nagyon fontos szereplője. Buksi volt az első családi kutyánk, de Morgan volt az, aki megtanított igazi kutyásnak lenni. 

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Pados_Judit_MORGAN_Mindent_kutyamrol&type=250&id=21004

Előbb Buksi ment el, Morgan évekkel később. És azon a napon biztossá vált, hogy a mi családunk nem teljesen boldog négylábú családtag nélkül. Túlságosan nagy űrt hagynak maguk után. Így aztán hamarosan megérkezett Colin. Colin egy bűbáj volt és olyan szinten nyugodt, hogy az már idegesítő - mondta a fiam, aki aztán maga is gondoskodott róla, hogy felnőtt életében legyen egy kis nyüzsgő szőrös a közelében. Ezért egy társat szereztünk Colinnak, Jacket, a kis szálkás tacskót, aki egyszerre volt egy égedelem és ugyanakkor az ő nagy puha mackójának a hűséges társa. Kettejük idilli barátsága annyira megkapó volt, hogy egy mesekönyv írására ihletett, Az öreg szekrény meséjére - Zsemle és Kócos kalandjára. 

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Pados_Judit_Az_oreg_szekreny_meseje_Z&type=250&id=29471

Nem tudhattuk még, hogy ez a barátság milyen rövid időre szól, Jacket egy váratlanul érkező betegség idejekorán elragadta tőlünk és hogy nagy barátja ne essen búskomorságba, kapott egy kistesót, egy újabb szálkás gyereket, Jamiet. Aki azóta már elvesztette öreg tanítómesterét és valószínűleg vele le is zárul kutyás életünk. Nem könnyű eset, de szívében azért sokaknak jut határtalan és feltétel nélküli szeretetéből. Így aztán őt is "megénekeltem", kivételesen egy versike formájában, amivel közelgő hetedik születésnapjára készülök. Mivel ez május 10-én esedékes, nem lövöm le előre a poént, de ígérem, hogy a nagy napon kuncoghattok majd a talán kissé erőltetett kínrímeken. Nekem tetszik annyira, hogy ki merjem rakni, és ha van köztetek önjelölt kritikus, óva inteném, hogy nyilvánosan a földbe döngöljön, hiszen a versike szeretetből született. Az ünnepelt is hallotta már és nem futott világgá a hallatán. 

Addig is nézegessétek a nagy elődökről készült írásokat 😘

Szimbiózis

 A sym és bios szavak honnan is jönnének, görög eredetűek és együttélést jelentenek, de persze van ennek egy átvitt értelmű jelentése is, jelesül, ha kapcsolatokban egymásra rezonál két ember, legyen ez akár egy barátság vagy művészet. 

Ebben a barátsági esetben alkottam meg a szót: CIMBIózis, amiben mi a barátnőnkkel egészen biztosan együtt rezonálunk, hiszen számtalan alkalommal érezzük szükségét valamivel kapcsolatban megnyilvánulni, természetesen egymástól teljesen függetlenül. Mint most a "slowliving" kapcsán. Éppen felmondtam neki az aktuális messenger üzenetemet, majd bekapcsoltam a gépemet és rákerestem a blogjára, hogy mostanában miket írt és ott futottam össze vele, ahogy leírja azt a kegyelmi állapotot, amikor fekszel egy nyugágyon, vagy csak egy kissé hátradöntött kerti széken, felrakod a lábaid és hagyod, hogy az a kevéske természet, ami részedül jutott a parányi kertben, körbeöleljen, áthullámozzon rajtad, magával ragadjon egy olyan állapotba, ahol kimossa belőled az elmúlt napok minden feszültségét. Olyan ismerősen írta le a jelenetet, mintha ott kukucskált volna a kerítés rései közt a hétvégén és rólam írta volna a bejegyzését. Itt most idézet következik, de velem is éppen ez történt a húsvéti napokban és ezt az érzést igyekeztem volna betűkbe önteni, de megelőzött: "...éreztem, ahogyan a felhők jönnek-mennek a nap előtt ... nem tudom, megvan-e az az érzés hogy szinte már majdnem fázol, amikor a gomolyag megint arrébb húzódik, és érzed, ahogyan a testedet fokozatosan elönti a napfény, ami mintha még a sejtjeidbe is azonnal beszivárogna." 

Ezek után úgyszólván felesleges lett volna bepötyögnöm ide az érzést, ami ott a kertben elfogott, vagy azt, ami az iménti kutyasétáltatásból hazatérve a kanapén elöntött. A nap besüt a nappaliba, még a kutya is örömmel találja meg a "helyét" a kanapén végén, hogy megfürödjön a meleg napsugarakban, én meg mély sóhajjal pakolom fel a lábaimat, hogy egy röpke ejtőzésből merítsek erőt a délutánhoz. Ami nyilván nem kőtörés lesz, de a hajnali ébredés óta eltelt idő már megköveteli a testemnek a rövidke pihenőt. Ugyan szeretem hallani (igazából nem), hogy a hatvan az új negyven, de a valóságban a hatvan (meg még egy kevés) az pontosan annyi amennyi. És ilyenkor már tényleg megérdemli (megérdemelné) a test és a szellem a slowliving-et. A kutyák piszkosul értenek hozzá, érdemes tanulni tőlük.